Egy hatvani ismerősük lakásában bujkált a barátnőjével
Egy hatvani ismerősük lakásában bujkált a barátnőjével.
Egy hatvani ismerősük lakásában bujkált a barátnőjével.
Horváth Richárd polgármester köszöntője.
Egy hatvani üzletből lopott el egy pénztárcát még szeptemberben egy 15 éves boldogi lány.
Most is a Nagy Endre Rendezvényteremben tartotta meg idei évértékelő beszédét Horváth Richárd, aki a járványról, rekord összegű kormányzati elvonásokról, felértékelődő hatvani ingatlanokról, valamint a szabadságukért kiálló hatvaniakról beszélt.
Már lehet hasítani a hatvani jégen, szombaton hivatalosan is megnyitott a Kossuth téren a fedett jégpálya. Évről évre visszatérnek ide a Pavuk Műkorcsolya iskola növendékei, akik táncukkal szórakoztatták a közönséget, emellett dj Cooky is pörgette a lemezeket, hogy legyen mire siklani.
Hatvanöt évvel ezelőtt, november negyedikén a szovjet csapatok tankokkal megszállták hazánkat, és leverték a szabadságharcot. Kocsik Mónika azt mondta: a meggyújtott mécsesek úgy hoznak most fényt az éjszakába, ahogy Jézus hozott világosságot a földi életre.
Elég volt a zsarnokságból – mondta ki egyöntetűen a magyar nemzet 1956. október 23-án, s a világ ámult hazánk bátorságán, elszántságán, ahogy szembement a kommunista diktatúrával.
A hétvégi sörfesztiválon debütál a hatvani repohár: kétféle arculattal lehet majd kapni és 400 ft-ba kerül. Aki nem használja, visszaadhatja, ezzel az árát is visszakapja, de persze haza is lehet vinni, és a következő alkalommal szintén ebbe kérni az innivalót. A környezettudatosság fontos szempont a városban.
A Hatvan TV által készített filmben összegzik azokat az értékeket, amiket az értéktár bizottság már regisztrált. A több mint félórás filmben érdekességeket tudhatunk meg a városban jelen lévő épületekről, tevékenységekről, szobrokról vagy éppen intézményekről.