Gőzerővel készülnek az új kenyér ünnepére a pékségekben: a munka már kora hajnalban megkezdődik, hogy augusztus 20-án friss kenyér kerülhessen az ünnepi asztalokra. A hagyomány szerint az augusztus 20-án megszentelt új kenyér az új búzából készül. Telek Csaba pék szerint a jó kenyér titka az adalékmentes, hosszú tésztaéréssel készülő kovászos kenyér. Mint mondta, ő erre esküszik, hiszen ezt a hagyományos eljárást korábban a nagyszüleink is alkalmazták. Az ilyen módon készült kenyér megfelelő körülmények között akár 8–10 nap múlva is fogyasztható. – A kovászos technológia szerencsére ismét egyre inkább visszatér. Régebben a tömegtermelésben jellemzően élesztővel dolgoztak, és körülbelül négyórás tésztaéréssel készítették el a termékeket. Most azonban azt tapasztalom, hogy ez a folyamat megfordult: a vásárlók egyre inkább értékelik ezt az eljárást, és nemcsak nekünk, hanem magának a technológiának is hálásak. A kovászos kenyér lényegében fermentációs eljárással készül, ami a termék ízében, aromájában és megjelenésében is érezhető – részletezte a Telek Pékség tulajdonosa.
Aki otthon is szeretne kovászos kenyeret készíteni, annak a pékség tulajdonosa elsősorban türelmet és megfelelően gondozott kovászt javasol. Fontosnak tartja a jó minőségű, kenyérsütésre alkalmas liszt használatát és azt, hogy a tésztának elegendő időt hagyjunk az érésre. Egy kovászos kenyér elkészítése otthoni körülmények között akár 24 órát is igénybe vehet. A megfelelően elkészített kenyér egyik jellemzője a ropogós, cserepes héj, valamint a lyukacsos, rugalmas bélzet.
Augusztus 20-án pedig az új kenyér is az ünnepi asztalra kerül, továbbra is őrizve azt a hagyományt, amely generációk óta része az ünnepnek.