Ünnepélyes keretek között avatták fel a felvidéki magyarság kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából felállított emléktáblát a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolában. Az intézmény 2014 óta tagja a Rákóczi Szövetségnek, melynek célja, hogy a Magyarországon tanuló diákok szoros kapcsolatot ápoljanak a határon túl élő társaikkal.

– Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy a tanulóink évről évre ellátogatnak valamely határon túli létesítménybe, ahol megismerkednek az ott tevékenykedő fiatalokkal. Ezért is volt már arra lehetőség, hogy ellátogassunk Felvidékre, Erdélybe is, ahonnan sok szép emlékkel tértünk haza – fogalmazott Pappné Dr. Forgács Edit, a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója.

Horváth Richárd polgármester beszédében kitért rá, hogy kevés olyan ország van a világon, amely saját magával határos.

– Az a feladatunk és kötelezettségünk, hogy tartsuk az erőt és a lelket a határon túli magyarokban, és amiben tudjuk segítsük őket. Továbbá sosem szabad elfelejtenünk, hogy ezt az országot szétszakították – emelte ki a polgármester.

Az irodalmi műsort követően Horváth Richárd és Pappné Dr. Forgács Edit megkoszorúzta az emléktáblát.