Új részleggel bővült az Albert Schweitzer Kórház. Az ápolási osztályt a Semmelweis-nap alkalmából ünnepélyes keretek között adták át. Stankovics Éva, az intézmény főigazgatója hangsúlyozta, hogy 24 ággyal bővült a kórház a fejlesztésnek köszönhetően. Az osztály kialakítása csaknem 50 millió forintba került. A gondozásra szoruló idősek vagy betegek egy meghatározott feltételrendszer szerint kaphatnak helyet a hetedik emeleten megnyitott új osztályon. A részletes tájékoztató hamarosan olvasható lesz az intézmény honlapján.
Három VIP szobát is átadtak az épületben. A szülészethez hasonlóan a traumatológián, a sebészeten és a belgyógyászaton is igénybe vehetik a betegek mostantól, a modernebb körülményeket és nagyobb kényelmet biztosító külön szobákat térítés ellenében. Ez a kórház úgynevezett szállodai szolgáltatása.
Szabó Zsolt államtitkár a rendezvényen kiemelte, hogy a kormány fontosnak tartja az egészségügy rendezését. Gazdaságilag is, infrastrukturálisan is stabilizálni szeretnék ezt a szektort. Hozzátette: kiemelt törekvésük, hogy az egészségügyi dolgozók megfelelő anyagi megbecsülés mellett magas szakmai színvonalon lássák el munkájukat.
A Semmelweis-napon az intézmény dolgozóinak adtak át kitüntetéseket. Dr. Szabó Aliz és Dr. Magyar Zsuzsanna főorvosi kinevezést vehetett át. Főigazgatói dicséretet kapott Dr. Samir Rageh Hussein, Kajosné Gyebnár Marianna, Bognár Péter, Botos Imre, valamint Turjányi Erzsébet és az élelmezési iroda. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kitüntetését Dusikné Deák Dóra érdemelte ki. Elismeréseket kaptak a hatvani kórházban 10, 20, 30, 40 éve dolgozó szakemberek is. Az ünnepségen az új szakképesítéseket szerzett munkatársaknak is gratuláltak. A résztvevők meghallgathattak egy előadást Semmelweis Ignác életútjáról, a programot pedig a Dalvarázs Show Kórus fellépése zárta.
Az ünnepségen három újabb fejlesztést is prognosztizált a kórház főigazgatója, a felújítások következő üteme a hatvani és az aszódi szakrendelőt, valamint a nővérszálló épületét is érinti majd. A tervek szerint a mentőállomást beköltöztetnék az intézmény területére.