Húsvéti családi napra várják a látogatókat a Hatvani Vadasparkban. Az eseményen kicsik és nagyok egyaránt megtalhatjak a számukra legizgalmasabb programokat. A rendezvényen lesznek ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, valamint körtánc is. A Tourinform Hatvan jóvoltából pedig nyereményjáték sorsoláson is részt vehetnek az érdeklődők. – Már gőzerővel készülünk az idei első nagy rendezvényünkre, a húsvétra, amely egy meghatározó esemény a számunkra. Április 19-én 10 órától várjuk a látogatókat egy vidám hangulatú programra, ahol minden a játékról és a tavasz ünnepléséről szól – részletezte Tímár Dávid, a Hatvani Vadaspark vezetője.

A programon a Hatvani Karitatív Összefogás tagjai is jelen lesznek, akik meglepetéssel is készülnek a résztvevők számára. – Ezúton szeretném jelezni a kicsiknek és a nagyoknak, hogy készüljenek locsolóversekkel, mi pedig finom édességekkel kedveskedünk majd nekik – mondta Smidné Vereb Julianna, a Hatvani Karitatív Összefogás elnöke. A húsvéti programról természetesen a finomságok sem maradhatnak el. A látogatók kürtőskalácsot is vásárolhatnak a parkban. A húsvéti programokra a vadaspark belépőjegyével lehet bejutni, és az elővételes jegyekkel a sorban állás is elkerülhető.