A héten különleges hangulatban teltek a hatvani nyugdíjasok napjai, a legtöbb helyen ünnepséget tartottak, hogy idén is felköszöntsék a szépkorúakat az idősek világnapja alkalmából. A Hajós Alfréd úti Idősek Klubjában is közösségi programmal készültek erre az alkalomra. A tagokat dalokkal szórakoztatták, akik hálásan fogadták az előadást. Ezt követően Semperger Katalin, a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat vezetője, Lestyán Balázs alpolgármester és Horváth Richárd polgármester is köszöntötte az időseket.  – Kívánok jó egészséget, jó kedvet és vidámságban, boldogságban eltöltött napokat, az Isten éltesse önöket – mondta.

Az ünnepség részeként a tagok is készültek versekkel, majd a városvezetőktől ajándékot kaptak, ezt követően tortával ünnepeltek a résztvevők. Móra Lászlóné azt mondta, sokat jelent neki ez a közösség. –Itt azt érzi az embert, hogy értékes, minden nap tesz valamit, nem csak otthon nézi a tévét, szóval hasznosan telnek a napjaim. A személyzet is tünemény, bárkinek bármilyen segítségre van szüksége, azt ők azonnal megoldják – hangsúlyozta.

A Kórház úti idősek otthonában is köszöntötték a szépkorúakat, akik itt is kaptak ajándékot. Horváth Richárd polgármester és Szinyei András alpolgármester csokoládéval lepte meg őket. Ezt követően a Szent Erzsébet Idősek Otthonában is megünnepelték a tagokat. Minden jelenlévőnek kedveskedtek, akik örömmel vették át a meglepetést. Az Országjáró Nóta Klub tagjai sem maradtak ki az ünneplésből, ők a Grassalkovich Művelődési Házban gyűltek össze, ahol süteményekkel és előadással is készültek nekik. Itt Lestyán Balázs alpolgármester köszöntötte a szépkorúakat, aki beszédében az idősek iránti tiszteletre hívta fel a figyelmet.  – Azokat ünnepeljük most, akik megérték az időskort, akik a tapasztalatukat, tudásukat, bölcsességüket átadják a fiatalabbaknak, ezért pedig mi hálával és köszönettel tartozunk. Az idősek számíthatnak ránk, nemcsak most, hanem az év bármelyik napján – emelte ki.

Az idősek köszöntése a következő hetekben is folytatódik, a városvezetés ugyanis fontosnak tartja, hogy ilyen módon is kifejezhessék irántuk a közösség szeretetét és törődését.