Szabó Magda könyveivel ismerkedhetnek az Ady Endre Könyvtár látogatói. A gyermekkönyvtár részlegen kialakított tárlat, az író életét és munkásságát mutatja be. Az emlékkiállítás Szabó Magda születésének 100. évfordulóján, 2017 szeptemberében, szülővárosából, Debrecenből indult útnak. A tárlat a szerző gyermekirodalmi alkotásait dolgozza fel játékos, gyerekeknek szánt formában, tablók, tárgyak, bábok és filmek segítségével.

Vitayné Kepes Gabriella, a gyermekkönyvtár-vezetője elmondta: igyekeztek a kiállítás anyagát a legkisebbek számára is izgalmas módon előkészíteni, hogy az érdeklődő tanárok számára alternatív irodalomóraként ajánlhassák a programot. – A tárlat tematikusan lett felépítve, melyben az író köteteit részletesen ismertetjük. Szabó Magda Abigél című műve kiemelt szerepet kapott, ugyanis a látogatók üzenetet is hagyhatnak Abigélnek – mondta.

Szabó Magda életművében kitüntetett helyet foglalnak el a gyermekek és fiatal olvasók számára írt ifjúsági regények. A szerző saját gyermekkorára visszaemlékező történetei ismertetik, hogy a szülői házban kitalált mesék, közös játékok gazdagították képzeletét. Az író életét prezentáló kiállítás október 9-ig látogatható, a könyvtár nyitvatartási idejében.

Fotó: Albert Péter