Flashmobbal indult a 11. Mester és Tanítvány hangverseny a Kocsis Albert Alapfokú Művészeti Iskola udvarán. A meglepetésprodukció után a közönség a hangversenyterembe vonult, ahol a növendékek és tanáraik közös zenei produkciókkal folytatták az estet. A rendezvény különlegessége idén az volt, hogy vendégként felléptek a Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és pedagógusai is. A két intézmény együttműködésének köszönhetően a koncert két részre tagolódott: előbb a szihalmi, majd a házigazda iskola mutatkozott be a színpadon. – Tíz éve indítottuk el tehetséggondozó programunkat, amely mára az iskolánk egyik meghatározó jellemzője lett. Ebben a tanárok és diákok közösen lépnek színpadra, különleges kamaraprodukciókban muzsikálnak együtt. Tavaly például egy fantasztikus, háromórás koncerttel ünnepeltük a jubileumi, 10. Mester és Tanítványa előadást – részletezte Mezei Rita zongoraművész.

Hozzátette: a rendezvény célja, hogy a tehetséggondozás jegyében tanárok és diákjaik együtt zenélhessenek. A fellépések során különféle kamaraprodukciókban, változatos formációkban mutatták be tudásukat a résztvevők. Az eseményen Händel, Bartók, Schubert, Stravinsky és G. Fauré művei is felcsendültek. Az est fénypontjaként pedig az ABBA ikonikus slágere, a Thank You for the Music zárta a koncertet, melyet a Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és kiemelt növendék fúvós szólistái, valamint a Kocsis Albert Alapfokú Művészeti Iskola növendékeiből alakult kamaracsoport tagjai adtak elő.

Fotó: Albert Péter