Ne csak a jövő diplomásai legyetek, hanem a jövő értelmisége is – Kovácsné Kiss Éva e gondolata szállóigévé vált a Bajzában, már az iskolazászló is őrzi. A mondathoz útravalóként magyarázat is társul, hogy mi különbözteti meg egymástól a kettőt. Vallja, hogy amellett, hogy elengedhetetlen a szakmaiság, biztatja a diákokat arra, hogy őrizzék az elődök által megteremtett értékeket, továbbá ne csak ápolják azt, adják tovább az utókornak, bővítsék és fejlesszék azt. A tanulókat ösztönzi a társadalmi élet iránti fogékonyságra, hogy legyenek nyitottak a körülöttük lévő világra, és az abban felmerülő problémák megoldására. Mint mondja, ma már nem nehéz valamilyen diplomát szerezni, de értelmiséginek lenni nem egyszerű, ezt a szellemiséget igyekszik átadni a fiatalabb generációnak.

Kovácsné Kiss Éva már egész fiatalon jól kijött a kicsikkel, ötévesen az unokaöccsét gardírozta, iskolában pedig a tanárai rábízták gyermekeiket, amikor betegek voltak. Sokáig óvónő szeretett volna lenni, hogy végül pedagógusi pályára lépett, leginkább a gimnáziumi osztályfőnökének és történelem tanárának köszönhető. A középiskolában orosz tagozaton tanult, az évek alatt pedig, a szenvedélyévé vált a történelem, így kezdte el ezeket a tárgyakat hallgatni az egyetemen. A felsőoktatási intézmény programjaként Moszkvába is eljutott. – Három nap volt oktatás, a többin felfedeztük a várost. Nem volt olyan színház a városban, ahol ne lettünk volna, autentikus élmény volt eredeti nyelven látni például a Bűn és bűnhődést és a Három nővért. Az idősebbek felkészítettek minket itthon, hogy vigyünk ki magunkkal egy Levi’s farmert, ezt egyhavi fizetésért tudtuk eladni. Pénzünk volt elég ahhoz, hogy kikapcsolódjunk, sokat jártunk moziba, még focimeccset is láttunk az akkori Szovjetunió legnagyobb stadionjában – részletezi.

Friss diplomásként a Bajza kollégiumában helyezkedett el nevelőtanárként. Délelőttönként óraadóként tevékenykedett a gimnáziumban, esténként pedig hatvan lányra felügyelt. Úgy fogalmaz, ebben az egy évben különösen sokat dolgozott és nehéz volt, de hozzájárult ahhoz, hogy megismerje a fiatalabb korosztályt és felmérje az igényeiket. A kollégiumban eltöltött hónapok után felvették a Bajza József Gimnáziumba teljes munkaidőben. Minden órájára sokat készült, hajnalig írta a vázlatokat, hogy a tananyagot a legjobb tudása szerint tudja átadni. – Közel negyven fős osztályokba kerültem, gyakorlatilag nem láttam a tanterem végét, azzal voltam elfoglalva, hogy ne hibázzak. Kétszer kellett végig tanítanom a négyéves tananyagot, hogy már magabiztosan tudjak kiállni a tanulók elé – foglalja össze, majd hozzáteszi, a kollégáinak nagy szerepe volt abban, hogy könnyen vette az akadályokat. – A Bajza tantestülete már akkor is egy nagyon jól felkészült, gyermekszerető, fiatal munkatársakat támogató közeg volt. Volt mentortanárom, aki rengeteget segített, és az akkori igazgatónőtől is több gyakorlati tanácsot kaptam, amit aztán tudtam alkalmazni – eleveníti fel.

A szakmai felkészültség, következetesség és hitelesség mindig elsődleges céljai közé tartozott. Mesél továbbá a Bajza-érzésről, ami egy életre az alma materhez köti a nebulókat. – Ez leginkább a gimnázium hagyományainak ápolásáról, valamint a közösségépítő programokról szól. A diákjaink jó szívvel emlékeznek vissza a nálunk töltött évekre, amire nagyon büszkék vagyunk – mondja. Kiemeli az első szalagavatóját, ami legalább annyira meghatározó volt számára, mint a végzősöknek. Felidézi, hogy akkor még szűkkörűen, a szülők nélkül tartották az ünnepséget, és a mai napig tisztán emlékszik arra az érzésre, ami elfogta, amikor az akkori negyedikesek bevonultak Vangelis zenéjére. – Számomra a mai napig nagyon megindító ceremónia, amikor besétálnak a tizenkettedikesek jelképezi azt, amikor a gimnáziumba kerültek, a szalagtűzés momentuma magába foglalja a bajzás éveket, a kivonulás pedig a felnőtté válást és a búcsút szimbolizálja – fogalmaz. Hangsúlyozza továbbá, hogy 1985-ben, a rendszerváltozást megelőzve volt az első diákigazgató választás náluk, már akkor gyakorolták kicsiben a többpártrendszerű demokráciát. Olyan tematikus hetet szerveztek, ahol pártok indultak és kampányoltak, amelyik osztály a legtöbb szavazatot kapta, az rendezhette a diáknapot.

Tavaly ballagtatta el utolsó osztályát, osztályfőnökként fő feladatának érezte, hogy közösséggé formálja a fiatalokat. Rengeteget vitte kirándulni őket, igyekezett mindig a tananyaghoz igazítani a tartalmas programokat. Kedves élménye a borkóstolás diákjaival, de rendszeresen látogattak színházat is, a mozizás pedig a félévi bizonyítványosztás utáni hagyomány volt. Mint mondja, negyven év alatt rengeteget változott, a tárgyi tudás mellett szaktanárként élményeken keresztül igyekszik láttatni a fiatalokkal az összefüggéseket, megmutatni, hogy nem csak könyvekből lehet tanulni. Így például a Hadtörténeti Múzeumban rendszeresen megnézik csoportjaival a fegyvereket egészen az őskortól napjainkig; a zsidóság történetéről a Holokauszt Emlékközpontban tudnak meg többet; a kommunista diktatúra anyagát a Terror Háza Múzeumban sajátíthatják el.

Nemrég a városi pedagógusnapi ünnepségen Hatvany Irén kitüntető emlékéremmel ismerték el odaadó munkáját. – Habár nem hatvani születésű vagyok, a Hatvanban töltött évtizedek azzá tettek, az itt megismert emberek pedig elmélyítették a város iránti kötődésemet. Mindenképp szeretném megköszönni a képviselő-testületnek, hogy gondoltak rám, nagy megtiszteltetés, mert sokan hasonló odaadással végzik a munkájukat – emeli ki.

Ahogy fogalmaz, a családnak nagy szerepe van abban, hogy tartalmas életet élhet, a tisztességet, munkabírást az édesanyjától, nagymamájától és bátyjától látta. A férje egy biztos családi hátteret teremtett, hálás neki a megannyi közös élményért és támogatásért. Mint mondja, két fia teljessé tette az életét, három unokája pedig bearanyozza azt. Vince, Márk és Róbert habár Csehországban élnek szüleikkel, azonban gyakran találkoznak nagymamájukkal. Szokásos program, amikor itthon vannak, hogy meglátogatják a gimit, ahol a tablókon mutatja végig nekik, hol tanult az édesapjuk, nagypapájuk és dédimamájuk is.

Kovácsné Kiss Éva a nyári szünetekben szeret kirándulni és vakációzni a családjával. Igyekszik tájékozott lenni, ezért mindig követi a híreket, a Hatvan TV stúdiójának berendezése se volt ismeretlen számára. Hétvégente szívesen néz meg egy-egy régi magyar filmet, és a barátnőivel is rendszerint találkozik, vacsora fölött szokták megbeszélni, kivel mi történt. Habár még érzi magában az energiát és lendületet, két év múlva tervezi a nyugdíjba vonulást. Nyugalmazás után is tevékenyen tervezi tölteni idejét, a városi rendezvényeken szeretne aktívabban részt venni. Nagy szenvedélye továbbá az orosz irodalom, ami által a történelmet is jobban megismerte; Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gogol és Csehov klasszikusait mindenképp szeretné majd újra olvasni.

Kezdőkép: Albert Péter