A Nagy Endre Rendezvényterem adott otthont a tizenegyedik Hatvan Kupa Táncversenynek. Az indulók már reggeltől lelkesen készültek, hogy tudásukat a zsűri előtt is bizonyítsák. A sportágnak egyre nagyobb népszerűsége van a fiatalok és az idősebbek körében is.

– A mai nap két kategóriában nevezhettek a táncosok. Délelőtt az osztályos versenyek zajlanak, délután pedig a szabadidős megmérettetésekre kerül sor. Párok, formációs csoportok és szólisták egyaránt részt vesznek ezen a tánckupán – mondta Kozma Gábor, a Hatvan Kupa Táncverseny szervezője.

Molnár Virág és párja Varga Kristóf nagyon komolyan veszik az ilyen versenyeket, és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy jól teljesítsenek.

– Tizenegy éve táncolok, amikor elkezdtem az órákra járni még nem gondoltam, hogy ennyire megszeretem. Később a fellépéseken láttam profi táncosokat, olyan szépen mozogtak, hogy csodálni kezdtem őket és elhatároztam, én is ilyen tehetséges akarok lenni – mondta Molnár Virág.

– Több mint 10 éve foglalkozom a társastánccal. Nagyon sok versenyre járunk. A tánc szerintem egy életérzés és imádom ezt a sportot – részletezte Varga Kristóf.

A versenyzők elhivatottságát jól mutatta, hogy a szünetek is tánccal teltek. Bulyáki Lili és Vajon Bence már jóval a verseny előtt elkezdtek gyakorolni. A pár két éve táncol együtt, azóta pedig szép eredményeket értek el.

– Első osztályos voltam, amikor táncolni kezdtem, és az edzőmnek nagyon sok mindent köszönhetek. Mindig támogat és biztat a versenyeken. A mai megmérettetésen is igyekeztünk mindent megtenni a siker érdekében – mondta Bulyáki Lili.

– Egy ilyen versenyre rengeteget kell készülni, erősítünk és sokat kell gyakorolni, illetve a nevezést is rengeteg munka elintézni. A hajunkra és a ruhánkra is nagy figyelmet kell fordítani, fárasztó ez a sok munka, de megéri – részletezte Vajon Bence.

A megmérettetésen, a délelőtt folyamán kilencven pár bizonyította a tehetségét. A délutáni szabadidős táncok versenyére pedig több mint százötvenen jelentkeztek.

A Hatvan Kupa Táncverseny szervezői a jövőben azon dolgoznak, hogy a jövőben több hasonló rendezvénynek is otthont adhasson a város.

Fotó: Albert Péter