A tavalyi Országos Tájkép Biennálé legkiemelkedőbb alkotásaiból nyílt kiállítás a városháza emeleti folyosóján, ahol összesen 31 mű tekinthető meg. A tárlat az intézmény nyitvatartási idejében látogatható, és változatos stílusban készült tájképeket mutat be. A megnyitón Szinyei András alpolgármester hangsúlyozta, hogy a művészet és a biennálé fontos szerepet tölt be a város kulturális életében. Beszédében felidézte a biennálé létrejöttének történetét is, kiemelve annak közösségformáló erejét és a művészek számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget. – A biennálé sorozat 1974-ben indult, ekkor rendezték meg az első tájkép biennálét Hatvanban. Felvetődött, hogy az egykori ecetgyár épületéből galéria alakítható, és a városi tanács elfogadta az ötletet, így jött létre a kiállítótér – mondta.
Tompa Z. Mihály, a Hatvani Galéria vezetője elmondta, hogy a kiállítás anyaga a kortárs magyar képzőművészet sokszínűségét tükrözi, így a látogatók átfogó képet kaphatnak a mai magyar képzőművészetről. – Ez a 26. Országos Tájkép Biennálé válogatott anyaga. A megnyitó tavaly novemberben volt a galériában, és minden évben más helyszíneken is bemutatjuk, hogy minél szélesebb körben elérje a közönséget. Körülbelül 400 pályázó közül 100 alkotás került be a biennálé anyagába, de a rendelkezésre álló hely miatt itt csak 31 kép látható. Igyekeztem úgy válogatni, hogy különböző stílusok és tematikák is képviselve legyenek – részletezte.
A tárlat május 16-ig várja az érdeklődőket, és lehetőséget biztosít a művek mélyebb megismerésére, valamint a kortárs tájképfestészet jelenlegi tendenciáinak felfedezésére.