A Viasat Explore műsorára szombaton érkezik az Óriásponty című új dokumentumsorozat azon része, amelyet Magyarországon, a hatvani A Beton-tónál forgattak. A nemzetközi horgász sztárcsapat ugyanis a világ legnagyobb pontyát kereste, így Thaiföld, Hollandia és az Egyesült Királyság mellett hazánk is esélyes volt a rekorder hal megtalálására.

A célpont: a legnagyobb hal, amit csak kifoghatnak

2017 májusában, a Hatvan melletti bányatavak egyikében fogták ki a magyar horgásztörténet akkori legnagyobb pontyát, Kukót, amely 40,4 kg-ot nyomott. Baranyi Béla, a szerencsés horgász 45 percen át fárasztotta a halat, csalinak pedig szilvás, májas, kagylós bojlit használt. A fogás dokumentálását követően a halat visszaengedték a tóba, ám híre az Óriásponty nemzetközi sztárhorgászainak fülébe is eljutott! A világot bejárva eddig legnagyobb fogásuknak egy 35 kg-os pontyot könyvelhettek el, és bár Magyarországra sem most először érkeztek, most konkrétan azért jöttek, hogy rekordot dönthessenek.

No, de hogy lehet kifogni egy ekkora halat?

Először is nem mindegy, hogy az ember hol állítja fel a pecabotját. A hatvani A Beton egy 120 hektáros tó, amelyben Ali Hamidi elmondása szerint több ezer ponty él a pár kilóstól az akár harminc kilós példányokig. No meg persze Kukó. Ezeket azonban nem lehet bárhonnan elérni: legalább 5-6 méter mélységű felületet kell keresni, ahol a fő mederhez is elérnek (amely „olyan, mintha a pontyok autópályája lenne”), és figyelembe kell venni a szél útját is, amelyet a pontyok szívesen követnek.

Ami a fogást illeti, a szabály egyszerű: nagy halhoz nagy bojli, nagy horog és nagy csali dukál – Hamidi szerint „ezzel lehet kiszűrni a kis vakarcsokat”. Dove-nak van még egy trükkje: az etetés helyétől 10 méterre teszi be botját, mert a tapasztalata szerint a nagy halak a szélen maradnak, nem kavirnyálnak az etetésen marakodó kicsikkel. A trió állítja, hogy még a holdfázis is befolyásolja a kapást: „Telihold idején a tömegvonzás megváltozása befolyásolja a víz nyomását, a fényviszonyokat és a pontyok természetes táplálkozását.”

A magyar halak bizony mások!

A sztárhorgászok nálunk folyamatosan változtatták taktikájukat, aminek hála egyre nagyobb és nagyobb halakat fogtak ki. Ez a hely más, mint a többi – állították: „Sok más helyén a világnak azt mondanám, hogy ez biztos egy nagy hal, de itt volt már, hogy melléfogtam. És az itteni halak valahogy sokkal erősebben is küzdenek” – nyilatkozta Spooner, aki csak addig utálta a harcsát, amíg nem kóstolta annak hazai, paprikás változatát.

Thaiföld, Hollandia, Egyesült Királyság és Magyarország. Jelenleg ezeken a helyeken úszkálnak a világrekorder halak. És hogy a sokat megélt horgászok hol találják a legnagyobbat, az szombatonként 21:45-kor követhetjük nyomon a Viasat Explore kalandcsatornán.