Drogprevenciós céllal szerveztek koncerteket erre a hétvégére Hatvanban. Szenvedéllyel a zenéért- ez a címe annak a programnak, amiben a kábítószer nélküli szórakozásra hívják fel a figyelmet. Ez persze nem csak a koncertekről szól: azt is megmutatják, hogy akinek segítségre van szüksége, hová és kihez fordulhat. Friedrich Ágnes Gerda, a projekt szakmai vezetője kiemelte: a program része, hogy ismert, a fiatalok által tisztelt és szeretett embereket, jelen esetben zenészeket kérnek fel arra, mondják el, ők miért mondanak nemet a kábítószerekre, és milyen másik utat lehet választani.  Az elmúlt évben Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere beszélt erről, most, péntek este pedig Csorba Lóránt, a Lóci játszik zenekarból osztotta meg gondolatait a függőségekről. Mindkét esetben Jagodics Milán volt a beszélgetőpartner.

Lóci elmondta, ő szerencsére olyan közegben mozog, ahol senki sem él kábítószerekkel, de tudja, hogy milyen szenvedést tudnak okozni ezek a drogok. Mint mondta: a szenvedélyt és függőséget nem csak ilyen szerek vagy az alkohol tud kiváltani, hanem bármilyen tevékenység, akár kényszeres vásárlás is. Arra kell ügyelnünk, hogy összhang legyen, a szenvedélyünk miatt ne bántsunk meg másokat, ne okozzunk fájdalmat vagy kárt másoknak és persze magunak sem. Mindemellett nem szabad, hogy ez uralja az életünket, mert úgy, az mindenkinek csak rosszat okoz. Beszélt arról is, hogy 1-2 sört ő is meg szokott inni, de például a tavalyi fesztiválszezont úgy tette meg, hogy egész nyáron nem fogyasztott alkoholt.

Pénteken fellépett az Ágabága, a Szabad élet és a Lóci játszik zenekar. A program szombaton folytatódik: 18:30-kor a Slack Black, 19:15-kor az Idegen Világ, 20:30-tól pedig a HCHC ad koncertet. A belépés ingyenes.