Szenior örömtáncosok töltötték meg a Hatvany Lajos Múzeum udvarát, hogy közösen hívják fel a figyelmet az Alzheimer-kórra és annak megelőzésének fontosságára a világnap alkalmából. Zsitvay Katalin, szenior örömtánc oktató azt mondta: ez a mozgásforma nemcsak azért közkedvelt, mert a zene és a tánc jó hatással vannak az idősödő szervezetre, hanem azért is, mert a szépkorúak új baráti kapcsolatokat alakíthatnak ki közben. – Az örömtánc nagyon jó módszer arra, hogy a demenciával küzdőket kondicionálja, emellett megelőzheti a szellemi leépülést is. A kimutatások szerint egyre többeket érint a memóriazavar, átlagosan a 80 év feletti lakosság 20 százalékánál fordul elő – emelte ki.

A figyelemfelhívó programhoz nem csak hatvaniak csatlakoztak, egy budapesti közösség is részt vett az eseményen. A vendégszereplő csoport tagjai is rendszeresen táncolnak. Weimann Gabriella elmondta, hogy heti több alkalommal gyűlnek össze és a foglalkozások egyre népszerűbbek, ugyanis az érdeklődők mindig megtapasztalják az örömtánc jótékony hatásait. – A szenior örömtánc nem tartalmaz bonyolult lépéseket, ugyanis elsősorban az idősebb korosztály számára fejlesztették ki. Ez a mozgásforma segít az egészségünk megőrzésébe és tagjaink mindig jól szórakoznak a programjainkon – részletezte.

 A budapesti örömtáncosok egy ajándékkal is készültek a Hatvany Lajos Múzeum számára. Egy csaknem 100 éve íródott Bibliát adományoztak a gyűjteménybe, melyet Kökény Ferenc, az intézmény igazgatója vett át.