A megszokottnál korábban kezdődött idén a hazai dinnyeszezon, a fóliasátoros termelésből származó áru már június közepén megjelent a piacokon és egyes zöldségeseknél. A jelenleg elérhető árukészlet ugyanakkor kis mennyiségű, mivel a magyarországi görögdinnye termesztésnek csupán 3-4 százaléka történik fóliasátor alatt. Hamarosan már a szabadföldön is megkezdődik a szüret, a hónap végén elindulnak a szállítmányok az áruházláncokba. A termelői előrejelzések szerint július elsejétől minden magyarországi üzletláncban kapható lesz a hazai görögdinnye – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményéből. – Ez a korai tavasznak köszönhető, már február végén megérkezett a jó idő. Éppen ezért a dinnyések három héttel korábban tudtak ültetni. Az elmúlt 15 évben tizedére csökkent a dinnyetermő-felület itt Hatvanban és a környéken, de ami megmaradt az megfelel a fogyasztói elvárásoknak, nagyon jó a cukorfoka, és zamatos az íze. – részletezte a mezőgazdasági szakértő.

Simon Attila azt is elmondta, mindezek mellett a szántóföldeken elindult a napraforgó fejlődése, amely az egyik legnagyobb jövedelmet hozó haszonnövény Magyarországon. – Második helyen a repce áll, mind a kettő olajos növény. Ezekből élelmiszeripari termékek készülnek főként, háztartási olaj, vagy pedig ipari felhasználásra kerülnek. Amit kisajtolnak visszakerül takarmányként az állattenyésztésbe. Emiatt a két ok miatt magasabb áron lehet ezeket értékesíteni a piacon – tette hozzá. A szakértő azt is elmondta, hogy hazánk önellátó, sőt többet is tud termeszteni, így exportra is kerül bőven. A magyar étolajra nagy igény van Németországban és Észak-Olaszországban. Mivel kedvező volt az időjárás a napraforgónak is, ezért dinamikusan fejlődik, így jó hozamokra számítanak a gazdák.