Elkezdődött a tavaszi szezon, az FC Hatvan játékosai pedig gőzerővel készülnek az előttük álló megmérettetésekre. A téli időszakban jelentős munka zajlott a háttérben: a szakmai stáb elsősorban a keret átalakítására és a csapat stabil alapjainak megteremtésére helyezte a hangsúlyt. Apró Attila vezetőedző elmondta: amikor a télen átvette a csapat irányítását, az első feladat a keret újragondolása volt. – A klub szerény lehetőségeit figyelembe véve olyan játékosokat igyekeztünk megtartani, akikben még van fejlődési potenciál, emellett pedig fiatal, tehetséges futballistákat szerződtettünk. A cél az volt, hogy olyan keret álljon össze, amelyben hosszabb távon is van fejlődési lehetőség. Fontos szempont volt az is, hogy minden szükséges poszton legyen megfelelő játékos, és egy működő, jó hangulatú öltöző alakuljon ki. Ez teremti meg annak az alapját, hogy a csapat játékszervezése fejlődjön, és a mérkőzéseken is eredményesen tudjunk szerepelni – részletezte Apró Attila, az FC Hatvan vezetőedzője.
A vezetőedző úgy látja: a lehetőségekhez képest sikerült olyan keretet kialakítani, amely alkalmas lehet a kitűzött célok elérésére. A jelenlegi munka egyik legfontosabb eleme a stabilitás megteremtése. Apró Attila hangsúlyozta: sokat dolgoznak azon, hogy a játékosok végig fókuszáltak maradjanak, és sem egyéni, sem csapatszinten ne essenek szét a mérkőzések során. Ha a stabilitás megvan, abból szoros mérkőzések születhetnek – a szoros eredményekből pedig akár győzelmek is.
A csapatnál jelenleg azon dolgoznak, hogy a mérkőzések minél hosszabb szakaszában kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsanak. Ehhez igazítják a cseréket is, és a megfelelő kondíció fenntartására is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy a stabil játék a találkozók végéig kitartson. A fejlődés már most is látható: a szakember szerint a gödöllői mérkőzéshez képest a DEAC ellen már előrelépést mutatott a csapat, pedig egy erős ellenféllel szemben léptek pályára. A cél, hogy a következő bajnoki mérkőzésen már nagyon szoros eredmény szülessen – akár győzelem is.
Az FC Hatvan idei szezonjának legfontosabb célja a bennmaradás, ugyanakkor a klub a realitások talaján maradva, lépésről lépésre szeretne fejlődni.