Még mindig a leggyakoribb bűncselekmények közé tartoznak az internet használatával elkövetett csalások. Valentin-napon pedig megtöbbszöröződhetnek az ilyen típusú átverések, ugyanis az úgynevezett romantikus csalók leginkább az áldozataik érzelmeikre hatnak, kihasználják azokat, akik magányosak, társra vágynak és szívesen beszélgetnének valakivel. Az emberek bizalmába férkőzve próbálnak meg pénzt kicsalni – erről már Berndt-Iványi Judit rendőr őrnagy beszélt. – Ez a csalási forma úgy történik, hogy tulajdonképpen idegenek bejelölnek minket különböző közösségi oldalakon és elkezdődik a kapcsolatfelvétel. Próbálnak bennünket megismerni, majd egy szerelmi kapcsolatot kiépíteni. Ezt követően előbb-utóbb az elkövetők pénzt kérnek a sértettektől, azonban mivel az érzelmeikre hatnak és a kötődés már kialakult, sok esetben a sértettek önként küldenek pénzt az elkövetőknek – részletezte.

Hozzátette, hogy nagyon fontos, ha online beszélgetést kezdeményezünk idegenekkel, akkor mindig legyen bennünk egy kis gyanú. Próbáljuk fenntartásokkal kezelni a helyzetet, gondolkodjunk el azon, hogy igaz lehet-e az, amit írnak, vagy csak az érzelmeinkre próbálnak meg hatni. A romantikus csalók manipulatív eszközöket is bevetnek áldozataik megtévesztésére pl. özvegynek állítják be magukat, ezzel megnyerve az emberek szimpátiáját. Katonának vagy orvosnak adják ki magukat, arra késztetve az áldozatokat, hogy pénzt küldjenek számukra.

Amennyiben egy romantikus csaló áldozatává váltunk tegyünk feljelentést a lakhelyünk szerinti illetékes rendőrkapitányságon. Ha a csaló hozzáférést szerzett bankszámlánkhoz, esetleg a románc anyagi veszteséggel is járt, vegyük fel a kapcsolatot számlavezető bankunkkal, és tegyük meg a javasolt ellenintézkedéseket.