A nagygombosi laktanya előtt gyülekeztek ma délelőtt azok az önkéntesek, akik csatlakoztak a Pro Natura Mozgalom második szemétszedési akciójához. Egy rövid megbeszélés után a természetvédő közösség csapatokra vált szét, hogy így még hatékonyabban tudják megtisztítani a Turai út, Teleki út, Herédi út, valamint a 32-es főút bizonyos szakaszait. – Hatvanban nagyon fontos a környezetvédelem, éppen ezért időről időre meghirdetünk különféle szemétszedési mozgalmakat, melyekhez a civilek is bátran csatlakozhatnak. Nagyszerű látni, hogy egyre többen érzik szívügyüknek a város és annak környékének tisztaságát, sokan jöttek el erre a megmozdulásra is – fogalmazott Horváth Richárd polgármester. Hozzátette: a városban kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy felszámolják az illegális szemétlerakatokat, és közben igyekeznek folyamatosan tetten érni a bűncselekmény elkövetőit is.

A Pro Natura Mozgalom mai megmozdulásához Kontra Marietta, a Hatvani Nőegylet elnöke is csatlakozott, ő a kisfiát is magával hozta az eseményre. – Nagyon fontosnak tartom, hogy példát mutassunk a gyermekeknek e tekintetben, hiszen a környezetvédelem az ő jövőjük záloga is egyben. Véleményem szerint Hatvan egy gyönyörű, virágos város, éppen ezért fontos, hogy a környezetünk mindig tiszta és rendezett legyen, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke – mondta az édesanya.

A hulladékok felelőtlen kezelése azonban jól láthatóan komoly társadalmi probléma, hiszen az önkéntesek az érintett területeken pár órán belül óriási mennyiségű szeméthalomtól szabadították meg a természetet. Az akcióban összesen 14 köbméternyi hulladékot sikerült összegyűjteni, ez körülbelül két nagy konténernyi hulladékot jelent.

A környezetvédő aktivisták a megtisztított területeken egy-egy táblát is maguk mögött hagytak „ Mi nem szemetelünk – A Pro Natura Mozgalom által megtisztított terület” címmel, utalva arra, hogy a hulladékoknak nem természetben, hanem az erre kialakított hulladéklerakó telepeken van a helye.

Az akció résztvevői a közétkeztetés jóvoltából szendvicseket és üdítőket is kaptak a pár órás munka után.

Fotó: Bátor Henrietta