Új tagok jelentkezését várja a hatvani Polifónia Vegyeskar. Az énekkar 36 éve szerveződött, azzal a céllal, hogy népszerűsítse a zene szeretetét. A kórust Regős Zsolt vezeti, aki Miskolcon végezte el a zeneművészetit, majd a Miskolci Nemzeti Színházban volt karnagy több mint harminc évig, ahol operetteket, balettet, musicaleket és zenés játékokat vezényelt. Megannyi darabban zongorázott színpadon, zenekari árokban. A Polifónia Vegyeskar rendszeresen tart próbákat, melyeket heti egy alkalommal rendeznek meg a Hatvani Galéria emeleti termében. – Szerda este 6 órától veszi kezdetét a próba, melynek keretében egyházi kórusműveket, illetve kortárs zenét és a könnyebb műfajokat is megszólaltatjuk – emelte ki Regős Zsolt.
Hozzátette: bízik benne, hogy a zenei sokszínűség miatt a jövőben feltűnnek olyan énekesek, akik szívesen tartoznának egy vidám és innovatív kórushoz.
Kerek Istvánné elmondta, a tagok nagyon jó viszonyt ápolnak egymással, az évek alatt egy összetartó közösség alakult ki. – A kórus tagjai csodálatosak és rengeteg időt töltünk együtt, ugyanis sok közös programot szervezünk. Mindig örömmel jövünk a próbákra is és izgatottan várjuk a fellépéseket – mondta Kerek Istvánné, a kórus egyik tagja. A kórustagok rendszeresen lépnek fel, a jövőben például a zene világnapja alkalmából, egy flashmobbal készülnek, melyet a város különböző pontjain adnak elő. Mindezek mellett külföldi koncertet is szerveznek.
Regős Zsolt karnagy, szeretné bővíteni az énekkart, így aki szívesen csatlakozna az a Polifónia Vegyeskar Facebook oldalán, privát üzenetben veheti fel a kapcsolatot a csapattal, illetve a polifoniahatvan@gmail.com címen is lehet jelentkezni.