A biztonságos közlekedés elengedhetetlen része, hogy megfelelő gumiabroncsokat használjuk a gépjárműveken.  Az időjárási viszonyok változása miatt többféle abroncsot gyártanak, hiszen ezek a gumik teljesen másféle összetétellel rendelkeznek, így másképp viselkednek fagyban, hóban, esős időben vagy éppen hőségben.

– A nyári abroncsokra akkor érdemes váltani, ha a hőmérsékelt elérte a 7 Celsius fokot, hiszen ha a melegebb időben a télit hagyjuk fent, akkor az gyorsan elöregedik. Ugyanakkor ezeknek a gumiknak teljesen más a kialakítása, más a vízelvezetése is, így mindenképpen célszerű az évszaknak megfelelő abroncsot választani – mondta el Valló Róbert, a VR Gumi & Autókozmetika ügyvezetője.

A szakember szerint érdemes figyelni azt is, mennyi idős a gumi, mivel 5 évnél idősebbek már nem biztos, hogy megfelelő biztonságot nyújtanak. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy a kopásmélység ne essen 2 mm alá, mert úgy már nem lehet használni. Az új gumik vásárlásakor azt tanácsolja, hogy mindenki nézze meg a tapadási tényezőt, mivel ez mutatja meg, hogy vizes úton, miként teljesít a gumi.