Népzenétől volt hangos a Hatvani Százszorszép Óvoda udvara, ugyanis szüreti mulatságot rendeztek. Az eseményen a gyerekek népi eszközökkel ismerkedhettek, valamint táncoktatáson is részt vehettek. Nagyné Kiss Gabriella, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a pedagógia programjuk része a néphagyományőrzés, ezért kiemelt nagy hangsúlyt fektetnek a tematikus rendezvények megvalósítására.
– A mai nap célja a népszokások bemutatása volt volt. Azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek nagyon nyitottak és szívesen ismerkednek a szüreteléssel és az ehhez kapcsolódó programokkal, így például a rendezvényen a szőlőprést is sokan kipróbálták és a fajátékok is nagyon tetszettek a kicsiknek – részletezte.
Az eseményen lehetőség volt az óvodásoknak lovaskocsikázáson is részt venni, akik a nevelőik segítségével a felültek a szekérre, majd tettek egy kört az utcákon.





