Sikeres volt szerdán a IV. Leány Utánpótlás Labdarúgó Torna az FC Hatvan pályán, melyen két szakértő is részt vett, az angol nemzetiségű Emma Sykes – aki a női fejlesztési programok felelőse -, valamint a német Margret Kratz – aki a saarbrückeni akadémia vezetője.

14 órakor Szinyei András, Hatvan város alpolgármestere és Emma Sykes nyitották meg a tornát, köszöntötték a jelenlevőket és örömüket fejezték ki, hogy ilyen sokan részt vesznek a programon.

Az UEFA-vizit részeként megtartott rendezvényen két korosztályban (U13 és U11) öt, illetve négy csapat részvételével zajlottak a küzdelmek, amelyet a hazai résztvevők mellett a Szlovákiából érkező felvidéki Tatran Presov együtteseinek indulása tett nemzetközivé.

A lányok végig nagy lelkesedéssel futballoztak a füves, illetve a műfüves pályán, 16 óra után néhány perccel pedig kialakult a végeredmény is.

– A hatvani példa a legjobb, ezért igazán kapóra jött a torna, hogy külföldi vendégeink is lássák, micsoda fejlődésen megy keresztül a női labdarúgás az országban, illetve a városban. A torna megmutatta, hogy Hatvanban egy nagyon erős bázist sikerült kialakítani. Erre szakértőink is egyetértően bólogattak, és úgy látják, hogy ha egy régióban, illetve annak hatvan kilométeres körzetében ennyi ügyes leány van, akkor abból nagyon jó dolgok alakulhatnak ki – közölte véleményét Dénes András, a Magyar Labdarúgó Szövetség női szakágvezetője.

A szerdai tornát a Tatran Presov csapatai nyerték.

Forrás: fchatvan.hu

Kezdőkép: fchatvan.hu