A templom felújítását 2013 szeptemberében kezdték el, és egy év alatt el is készültek. Az 1750-es években építtetett Szent Adalbert Templomban a restaurátorok eltávolították a falakról és a lábazatról a festéket, ami alatt téglaszínű, rózsaszínes oszlopokat, tiszta fehér falakat és mennyezetet találtak. Ennek megfelelően alakították ki a templom felújítása során használt színeket. A felújított templomot pedig tavaly Beer Miklós Váci Megyéspüspök szentelte fel. Az évforduló alkalmából tartottak ünnepi szentmisét vasárnap, amit Karácsondi Mihály atya, a város korábbi káplánja celebrált. Prédikációjában azt mondta, annak ellenére, hogy mára sokan nem törődnek a templomok és a hívő közösség fontosságával, Isten nem feledkezik róluk és senki másról sem. Ezért is szépült meg kívül-belül a templom, hogy még több embert hívjon be. Szükség van egy helyre, ahol mindannyian otthon lehetünk.
Koza József prépost úgy fogalmazott, a hálaadó szentmise lényege, hogy megköszönjük Istennek, hogy megadta a lehetőséget arra, hogy megszépüljön e templom. Ez nélküle nem jöhetett volna létre.