Idén a hidegebb tavaszi időjárás és az esőzések miatt a megszokotthoz képest két héttel később érik a szabadföldi szamóca. Már a napokban várható az ország déli részéről érkező első nagyobb mennyiségű szabadföldi termés, majd pár napra rá érkezik az északibb területekről.
A jövő hét közepén pedig már országszerte elindulhatnak az egyre népszerűbb „Szedd
magad!” akciók is. A friss, magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett és több ezer kilométerről ideérkező gyümölcstől. Például a magyar áru állagra nem olyan kemény, és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a nagyságrendekkel jobb ízéről. A hazai fajták szájéretten szedhetőek, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz, mely különbség ízben is megmutatkozik.

Három fázisban érkezik a magyar szamóca a kereskedelmi forgalomba: április második harmadától a fűtött fóliasátras termés kerül a piacokra, üzletekbe, majd utána május elejétől a fóliás hideghajtatott, és – május közepe helyett – idén június elejétől nagy mennyiségben a szabadföldi szamóca. A hazai termés júliusig kitart.

A magyarországi üzemi szamóca-termőterület – a 2020-as SAPS-adatok szerint – mintegy 550 hektár, évente, az időjárási viszonyok függvényében átlagosan 8-10 ezer tonna áru terem. A termőterület 20-20 százaléka Bács-Kiskun és Pest megyében található, mellettük még Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Somogy megyében van nagyobb termőterület. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliatakarásos, sátras hajtatás.

A köznyelvben „epernek” nevezett gyümölcs valójában a szamóca. Az eper (ami egyébként fán
terem) és a szamóca rendszertanilag is eltérő egységbe tartozik: az eper a Morus
nemzetségbe, az eperfafélék családjába (termésének színe fehér vagy fekete), a szamóca pedig
a Fragaria nemzetségbe, a rózsafélék családjába.

Kezdőkép: illusztráció