Rendkívüli fagykárokat szenvedett el idén tavasszal a magyar mezőgazdaság. A Kaposvár–Debrecen vonaltól délre eső területeken már virágzásban voltak a gyümölcsfák, amikor az északról betörő hidegfront három napon keresztül tartott. A fagy este nyolc órától hajnalig tombolt, a hőmérséklet több helyen mínusz kilenc fok alá is csökkenhetett. Nemcsak a virágok, de a rügyek is átfagytak, a fiatal gallyakat pedig a jég tördelhette le. A legsúlyosabb károkat Szabolcs vármegyében jelentették, de az ország egész területén komoly pusztítás történt. – Az elmúlt negyven év fagykárát szenvedte el nemcsak Hatvan és térsége, hanem az ország egész része. Ez mind megtizedelte a gyümölcsösöket és a fóliásban hajtatott zöldségeket is. Sok helyen a szántóföldeken a repce is megsínylette ezt az extrém időjárást. Úgy gondolom, hogy a magyar gyümölcstermesztés hetven százaléka kiesett. A Balaton környékén és nagyobb vízfolyások mellett megmaradt a termés, ahogy Zala, Vas és a nyugati országrész egyes területein is, de Szabolcsban olyan mértékű fagykár volt, hogy a virágokon, rügyeken túl már vesszőelhalást is jelentettek – részletezte Simon Attila mezőgazdasági szakértő.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye szerint a gazdálkodók már megkezdték a fagykárok bejelentését. A kamara felhívta a figyelmet, hogy minél előbb szükséges jelezni a károkat, mivel ez alapfeltétele a kártérítés igénylésének. Az idei szezonban nemcsak a piacokon lehet gyümölcshiány, hanem a gyümölcslé- és konzervgyártók is alapanyaghiánnyal nézhetnek szembe, ráadásul jelentősebb áremelkedésre is számítani lehet.
Nemcsak Magyarországot, hanem több európai országot is súlyosan érintett a tavaszi fagy. Lengyelországban, Csehországban, Ausztriában és Szerbiában is jelentős károkról számoltak be a gazdák. Emiatt az import is nehezebb lesz, így az ellátási problémák és az árak emelkedése egész Európában érezhetővé válhatnak.