Hatvan Város Önkormányzata, a Pro Natura Mozgalom, az Ady Endre Könyvtár, a Grassalkovich Művelődési Ház és a Hatvany Lajos Múzeum közösen csatlakozik Európai Hulladékcsökkentési Héthez. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos környezetvédelmi kampánnyal azt szeretnék elérni, hogy ráirányítsák a figyelmet az emberi túlfogyasztás mértékére, az ökológiai lábnyomunk nagyságára, a hulladékkezelésre, valamint a fenntartható jövőre és ezek fontosságára. A hatvani szervezetek és kulturális intézmények elsősorban a fiatal generációt igyekeznek megszólítani. A Pro Natura Mozgalom például november 18-án szemétszedést tart. Az önkénteseket reggel 9 órakor várják a Delelő út és a Kisfaludy utca kereszteződésében.
Az Ady Endre Könyvtár alkotói pályázatot hirdetett gyerekeknek, amire november 22-ig lehet jelentkezni. Azt kérik az általános iskolás korosztálytól, hogy találjanak ki egy mesét a hulladékcsökkentéssel kapcsolatban, majd illusztrálják a történetet újrahasznosított anyagokból. A beérkezett pályamunkákból kiállítás nyílik majd a könyvtárban. Mindezek mellett november 22-én és 23-án az intézményben lesz Herbatanoda is a Grassalkovich Művelődési Ház szervezésében. – A foglalkozáson egy teakeveréket fogunk csinálni a gyerekekkel, amit kis üvegben vihetnek haza. Az idei év témája a csomagolásmentesség, illetve a tudatosan átgondolt csomagolás . Az üvegeket újra lehet töltheti, ha kifogy, vagy akár másfajta gyógynövényt is tehetnek bele – részletezte Báti-Dobos Szilvia, a Grassalkovich Művelődési Ház művelődésszervezője.
A Hatvany Lajos Múzeumban november 20-án és 21-én Öko-játszótérrel készülnek, ahol a hulladékgazdálkodással és energiatakarékossággal kapcsolatos gyakorlatokat mutatnak be szemléletformáló és készségfejlesztő játékok segítségével. A programokra várják az iskolás csoportok jelentkezését. Az eseményről bővebb tájékoztató a hatvaniprogramok.hu weboldalon olvashatók.

Kezdőkép: illusztráció