Nagycsoportos óvodások gyűltek össze a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskolába tornatermében. A gyerekek egy interaktív játékos rendezvény részeként ismerkedhettek meg az intézménnyel. Különböző ügyességi feladatokban is kipróbálhatták magukat, így például volt sorverseny is, melyhez minden leendő elsős csatlakozott.
Polonkai Zoltánné, az intézmény igazgatója úgy véli, hogy az iskolaismertető foglalkozások segíthetnek a családok számára eldönteni, hogy hova írassák be gyermekeiket. – Nagyon bátor és ügyes gyerekekkel ismerkedhettünk meg – ez a szülők és az óvodák közös munkájának köszönhető. Célunk, hogy megkönnyítsük a szülők dolgát, ezért a következő hetekben több hasonló programunk lesz. Kézműves foglalkozást is tartunk majd, valamint szülői fórumot is rendezünk – részletezte.
Az általános iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat a rendelet szerint április 18-án és 19-én lehet beíratni a 2024/2025 tanévre. A plusz egy év óvodát kérelmező szülők január 18-ig adhatták le a halasztáshoz szükséges dokumentumokat.