A Kórház úti idősek otthonában az elmúlt hetekben minden tevékenységet az érvényben lévő Miniszteri Utasításoknak és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrendeknek megfelelően végeztek. Ennek köszönhetően a koronavírus-járvány elkerülte az intézmény falait, mindeddig sem az ellátottak, sem az ott dolgozók körében nem volt pozitív eset.

– A járványügyi helyzet miatt bevezetett látogatási és intézmény elhagyási tilalom természetesen érzékenyen érintette az otthonunk lakóit, de egyben meg is nyugtatta őket az intézkedés. A telephelyen dolgozó kollégák folyamatosan arra törekedtek, hogy megértésükkel, türelmükkel jelentősen csökkentsék az ellátottak bizonytalanságát. A legnehezebben szeretteik hiányát élték meg lakóink, melyet a mentálhigiénés kollégáink alternatív kapcsolattartási formák alkalmazásával enyhítettek. Ahogyan teltek a hetek, az intézmény élete átalakult, hozzászoktunk a rendkívüli helyzethez, a közösség azon munkálkodott, hogy a lakók és dolgozók közérzete és hangulata javuljon – közölte Hinkelmann-né Csejk Ágnes intézményvezető.

Hangsúlyozta továbbá: a telephely kollégáit nagy kihívás elé állította a rendkívüli helyzet, de mindenki a legjobb tudása szerint végezte a teendőjét, kiemelt figyelmet fordítva az idősek megóvására és járványügyi eljárásrendekben foglaltak betartására.

Kezdőkép: archív