Az Ady Endre Könyvtár Kossuth téri épülete már nemcsak kívülről, de belülről is rendben van, a felújítási munkálatok hamarosan a végéhez érnek. A könyvtárat Horváth Richárd polgármester Sinkovics Erika igazgatóval közösen járták be, miközben szakmai kérdéseket és távlati célokat beszéltek át.

A földszinten nagyon sok terem áll majd az olvasók rendelkezésére, a polcok között színes puffok, székek adnak lehetőséget arra, hogy az olvasók elidőzzenek a könyvek mellett. Az állványok színei egységesek lesznek, így az úgynevezett juhar árnyalatra esett a választás, amikor az új bútorok beszerzése zajlott. Az intézmény kollégái igyekeztek barátságos, kellemes hangulatot varázsolni a falak közzé, de számtalan kiegészítő érkezik még az épületbe. A cél az, hogy kreatív, inspiráló közeg várja a látogatókat. A krimi könyvek előtt például egy nyomozás helyszínelését festik majd meg a padlóra, míg a földszinten található 170 négyzetméteres gyerekkönyvtár zöld színű polcai inkább vidám hangulatot árasztanak magukból. Itt is kialakítottak egy kis kuckót a gyerekek számára, ahol zavartalanul nézegethetik a mesekönyveket, vagy akár bábozhatnak is a babaház körül.

Sinkovics Erika beszámolt arról is, hogy az elmúlt időkben nemcsak a leendő beltéri arculaton dolgoztak sokat, de a könyveket is előkészítették a költözésre. – 1200 ládát kellett átválogatnunk, a régi könyveket, amik már elhasználódtak, le kellett selejtezni, azokat ki kellett vezetni a nyilvántartásból. Nagyon sok új kötetet is vásároltunk, hogy nyitásra egy megújult készlettel várjuk a látogatókat – közölte az intézményvezető.

Hozzátette: a könyvtár új épületében számos közösségi tér is helyet kapott, így az intézmény 20-30 fős, illetve nagyobb, akár 80 fős kulturális eseményeknek is otthonául szolgálhat majd. Az emeleten a felnőtt részleg lesz a kölcsönzővel, az olvasóteremmel és a hangtárral. A tetőtérben pedig a gyűjteménytárakat helyezik el. Az épületben az új lépcső mellett egy lift is megkönnyíti majd a közlekedést, a felújítás során pedig egy akadálymentes főbejáratot is kialakítanak. Lesz WIFI is a könyvtárban, a nagyothalló látogatók számára pedig egy úgynevezett indukciós hurok lesz elérhető az intézményben, ami segíti őket a hallásban.

A beruházás a Zöldülő város projekt kapcsán valósulhatott meg, melynek összértéke mintegy 960 millió forint. – Mindvégig elszántak voltunk annak érdekében, hogy ez a projekt minden körülmények között megvalósuljon, éppen ezért nagy eredmény, hogy már ilyen szinten járnak a munkálatok.  Ez az intézmény Heves megye egyik legmodernebb és legnagyobb könyvtára lesz,  melyre minden hatvani büszke lehet majd. Jelenleg egy másik beszerzésből származó bútorokat szerelnek be az épületbe, s még van néhány jogi teendő hátra, de a használatba vételi engedélyt már megszerezte az épület. Ezután következik a konkrét költözés. Előreláthatólag a könyvtárat akkor tudjuk átadni, amikor a koronavírus-helyzet lehetővé teszi, hogy méltóképpen tudjuk felavatni az intézményt – közölte a városvezető.

Az Ady Endre Könyvtár emellett 2021-ben lesz 70 éves, így az intézmény az idei évben több szempontból is kiemelt figyelmet kaphat.

Fotó: Albert Péter