– A karantén előtt a 2,5 éves kislányom, Blanka bölcsődébe járt, én pedig részben itthonról, részben Budapesten dolgoztam egyéni vállalkozóként. Ez az új helyzet alapvetően változtatta meg az életünket, hiszen egyedülálló anyaként 24 órában Blankával vagyok, és mivel most a nagyszülők segítségére sem tudok számítani, ezért sokkal kevesebb munkát tudok vállalni. Berendezkedtünk egy állandó itthoni létre, amelyben most a kislányom az első, a bevételeim és a munkám másodlagossá váltak. Ugyanakkor nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy minden munkát visszautasítok, így marad az alvásidőben és az esti fektetés utáni munkavégzés – kezdett bele a beszámolójába Déry Kinga.
Az édesanya komoly napirendet épített ki maguknak a karantén idejére, mindez a biztonságot és a rendezettséget szolgálja a mindennapjaikban. – Állandó része a hétköznapoknak a napi torna mindkettőnknek. Fix napirendi pont nálunk a rokonokkal való Skype beszélgetés, valamint nagyon fontosnak tartom az étkezések és az alvás pontos betartását. Ha jó idő van, délutánonként a kislányom a ház körül a szabad levegőn mozog, de a balkonra is sok növényt vettünk, együtt kertészkedünk. A lakásban többnyire együtt szoktunk kifestőzni, olvasni, mondókázni, dalolni és táncolni. Egy szóval kialakítottam egy sűrű menetrendet, amelyben Blanka biztonságban érzi magát, és nekem is könnyebb alkalmazkodnom az új helyzethez – részletezte az édesanya.
Déry Kinga beszámolt arról is, hogy szerinte a veszélyhelyzet sok szempontból pozitív változásokat hozott társadalmi szinten, a közösségek erősebbek, az emberek együttérzőbbek lettek.
– Én jobbára saját magamra támaszkodom és próbálok a magam erejéből mindent megoldani minden élethelyzetben. Mégis, ebben a számomra nagyon új helyzetben – főleg úgy, hogy Blankát nem tudom se a nagyszülőkre, se barátokra bízni és bölcsőde sincs – rájöttem arra, hogy igenis van olyan, amikor nekem is segítségre van szükségem. Mertem kérni és hálásan mondom, hogy hatvani ismerőseim, barátaim, sőt volt, hogy ismeretlenek is segítettek nekem. Ez egyrészt egy személyiségfejlődési tényező, hiszen az ember megtanul kérni, másrészt pedig egy meghajlás a kisközösségek megtartó ereje előtt, hiszen egy nagyvárosban ez nyilván másképpen működne. Hálával tartozom azoknak, akik segítséget nyújtottak nekem például gyógyszertári bevásárlással, növények beszerzésével, zöldségek, tisztasági termékek vagy pékárú összekészítésével, hogy ne kelljen a kicsivel a kezemben várnom – fogalmazott a hatvani anya.
Kitért arra is: szerinte ezekről a tapasztalatokról igen is fontos őszintén beszélni, mert ezzel is könnyebb az élmények feldolgozása, továbbá nagyon sokat fejlődhet belőle a társadalom és az egyén.
– Ebben a helyzetben talán a legnehezebb a szeretteinktől való távolságtartás. Nagyon hiányzik, hogy a szüleimet, testvéremet, nagymamámat megöleljem, megpusziljam. Számomra ennek a helyzetnek a tanulsága az, hogy mikor már újra korlátok nélkül együtt lehetünk, a családtagjaimat sokat és sokszor megöleljem, megpusziljam, és sose halasszam el kimutatni a szeretetem feléjük, mert a jelen a legfontosabb idő mindannyiunk életében – mondta Déry Kinga.
Fotók: Dr. Déry Károly
