A portréírás akkor a legkomplikáltabb, ha olyan személyről írunk, akit jól ismerünk. Az együtt töltött idő rontja az objektivitást, és szentimentálissá tehet. Kívülről szemlélni egy életutat, aminek évek óta majd mindennap eleme vagy, nehézkes feladat. Éppen ezért most, hogy Kalmár Jánosról írok, nehezen találom a szavakat. Jani, Jancsi, János, Janim, Jánosom vagy éppen Jani bá – annyiféleképpen szólítjuk, becézzük. Sokunkat tisztelt már meg azzal, hogy asztalához ülhettünk, és feleségének, Icunak a palacsintája is többünknek szerzett boldog perceket. Mindent nem írhatok le, ám most hogy Polgármesteri Díszoklevéllel ismerték el munkáját, egy szeletet belőle mégis az olvasók elé tárok.

Kalmár János 1953-ban született Gyöngyösön a család negyedik gyermekeként. Édesapja hivatalsegéd, édesanyja pedig háztartásbeli volt. Fiatalkorát Heréden töltötte, a DISZI-ben pedig víz-gáz-készülékszerelőnek tanult. Szakmája meghatározó volt életében, két évet külföldön is dolgozott, majd több mint húsz évet töltött a vízműnél, végül vállalkozóként folytatta.

Mindeközben önszorgalomból fényképezett, eleinte fürdőszobájában hívta elő a képeket. – Fotóztam mindent, ami csak az utamba került, nem volt konkrét témám. Amikor átalakították a petőfibányai szolgálati lakásomat, megleptek vele, hogy kialakítottak nekem egy laborhelyiséget, ahol előhívhattam a fotókat. Később, 1989-ben vettem egy kamerát is. Mivel akkoriban nem sok embernek volt, felkértek egy esküvő rögzítésére. Akkor szerettem bele végérvényesen az operatőri szakmába – fogalmazott. Ezt követően utánajárt, hogy végzettség szükséges ahhoz, hogy esküvői videósként dolgozzon, ezért két évet tanult, hogy szerkesztettvideóműsor-készítő legyen. Majd szájról-szájra terjedt a híre, egyre többen kérték fel videósnak, így több mint 300 boldogító igent örökített meg.

Munkájára Bán János, a Hatvan TV volt főszerkesztője is felfigyelt, megkereste, legyen a televízió operatőre. – Ketten voltunk összesen erre a pozícióra, emellett Sánta M. Attila jelenlegi kollégám volt a vágó és adásrendező. Egyszemélyes stábként dolgoztam, ha elmentem egy eseményre, nemcsak a kamerát fogtam, az interjúkat is én készítettem. Habár pozitív visszajelzéseket kaptam, szívesebben maradtam volna inkább csak a kamera mögött. Így amikor 2010 után szerkesztők is lettek a tv-nél, végre csak azt csinálhattam, amit igazán szeretek – mondta. Orbán Viktor, Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, Pécsi Ildikó, Rudolf Péter, Kányádi Sándor, Szörényi Levente, Kovács Kati – nehéz felsorolni azokat a neveket, akikkel János az eltelt évek alatt forgatott.

Jani lelkiismeretesen dolgozik, ezt mutatja az is, hogy nyugdíjas korában is fiatalokat meghazudtoló állóképességgel és munkamorállal látja el a napi feladatokat. Mindig azt mondja, úgy rögzít mindent, hogy közben arra gondol, ha ő nézné az anyagot, mire lenne kíváncsi. A nagyrendezvényektől kezdve a pár fős eseményekig, legyen szó fesztiválról, kiállításmegnyitóról, vagy akár óvodai farsangról, mindig úgy dolgozik, hogy az a szereplőknek jó emlék lehessen. – Ha például óvodában forgatok, már látom magam előtt a gyerekek szüleit, amikor elmesélik nekik otthon, hogy benne lesznek a tv-ben. Éppen ezért nem szabad félvállról venni semmit, nagy a felelősség, az a legnagyobb öröm, ha tudom, otthon, amikor leülnek megnézni az elkészült anyagot, büszkék lehetnek gyerekeikre – fejtette ki. Nem hiába, ha Jani megjelenik egy helyszínen, nagyon gyakran hallhatjuk, hogy megjött a Hatvan TV. Azonosítják a munkahellyel, hiszen hosszú évek óta minden városi eseményen ő a plusz egy fő. – Erre nagyon büszke vagyok, voltam városházi tudósító, operatőr, de a mai napig a legkedvesebb számomra, hogy ha meglátnak, a városi televízióra gondolnak – emelte ki.

Kalmár János vallja, hogy nem szabad megállni, a pörgős munka segít neki, hogy fitten tartsa magát. – A fiatal kollégáimmal új lendületet kaptam, sosem éreztették velem, hogy nem egy korosztály vagyunk. Fel kellett vennem a ritmusukat, és ez testileg és szellemileg is nagy segítség volt. Sokkal ambiciózusabb is lettem. A mostani főszerkesztő, Szűcs Péter is törődik velem, mind a munkában, mind pedig a magánéletben mellettem áll, akárcsak a többi munkatársam. Nagyon jó csapatunk van, akikre tényleg az élet bármely területén számíthatok – fogalmazott. – Egyik legkedvesebb emlékem, amikor a hatvanadik születésnapomra tortával és zenés műsorral kedveskedtek nekem, emellett kitaláltak egy díjat is, amit nekem ítéltek meg, így már a Hatvan TV Díszpolgára címet is viselhetem. Ezek az igazán értékes pillanatok – tette hozzá.

Mindegyik dísztestületi ülésről beszámoltunk eddig. Amikor a díjakat osztották, János viccesen mindig megjegyezte, hogy na, erről is lemaradtam. – Nem is számítottam rá, hogy egyszer az a megtiszteltetés ér, hogy Polgármesteri Díszoklevelet kaphatok. Amikor a polgármester felhívott, hogy nekem ítélték, meglepődtem és nagyon meghatódtam. Megtisztelő volt, hogy ezúttal nem én rögzítettem a díjátadót, hanem a zászló mögött vonulhattam be a kastély dísztermébe – mondta. Mindez, mint mondja, nem valósulhatott volna meg felesége, Icu segítsége nélkül. – Mindig mindenben mellettem állt. Minden egyes esküvői videómat átnézte, van-e benne hiba, szólt, ha valamit javítanom kellett. Már annyi időt töltött ezzel, hogy magától is meg tudta volna vágni az anyagokat – fejtette ki. – Két nővérem, és egy bátyám van. A gyermekeik a keresztgyermekeim, rengeteget jelentenek nekem. A keresztgyermekeim gyerekei is a mindennapjaim részei, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen nagy a család, és mindig számíthatunk egymásra. Ez biztonságot ad – fogalmazott.

Jani jelenleg 68 éves, de folyamatosan dolgozik. Még mindig nagyon szereti a munkáját, és mint mondja, így legalább van ideje végiggondolni, mit fog csinálni, ha egyszer valóban nyugdíjas lesz. Régebben a rádiótechnika, a különböző készülékek javítása kötötte le, ma már a horgászat, csillagászat foglalkoztatja. Emellett a zene a mindene, mai napig, ha forgatásra indulunk, klasszikus rockzenével hangolódunk az autójában, ez is mutatja, hogy milyen remek ízlése van Kalmár Jánosnak.