A Hatvan Város Partnere Programot már 8. alkalommal szervezték meg, idén is a Nagy Endre Rendezvényterem adott otthont az eseménynek. Ennek lényege, hogy a város és a városban élő cégek szoros kapcsolatot alakítsanak ki és tartsanak fenn egymással. A vállalkozások tesznek a városért, segítik a település előremozdulását az adók befizetésével is, munkahelyeket biztosítanak, erősítik a lojalitást. Az együttműködés és jó kapcsolat az önkormányzat, a cégek és a civil szervezetek között létkérdés, hiszen ez az egyik alapja egy fenntartható, szabad és virágzó településnek.

Horváth Richárd, a Közös siker című előadásában rávilágított: a város eredményei az elmúlt években megvalósult összefogásnak köszönhetően jött létre. – A civilek, a vállalkozók és a nagyvállalatok is magukénak érzik a várost és tesznek érte. A robbanásszerű fejlődés mindennapjait éljük most – jelentette ki a városvezető. Mint mondta: az idei költségvetést a hatvaniak igényei alapján állították össze: a Hatvani Konzultációban megadott válaszok alapján összpontosítottak a fontos témákra. Így az utak, járdák állapotára, a temetők rendbetételére, Újhatvanban nagyobb posta kialakítására is nagy figyelmet szentelnek. Ahogy fogalmazott: soha ilyen erős és stabil költségvetése nem volt még Hatvannak. Így még nagyobb támogatás jut például a kulturális intézményekre és az óvodákra is. Utóbbiakra például évente 201 millió forinttal jut több, így tovább fejlődhetnek. Ez azért is kiemelten fontos, mert Hatvanban nő a gyermekszám, ebből adódik például, hogy a tervek szerint szeptembertől új óvodai csoportot is kell indítani. Az építési engedélyek száma is megtízszereződött 2014-hez képest: a hatvaniak elkezdtek építkezni, új családi házak épülnek a településen. Horváth Richárd leszögezte azt is: Heves megye gazdasági motorja, Hatvan. – Ha összehasonlítjuk a megye 2018-as adóbevételit, jól látható, hogy a 20 ezer fő lakosú Hatvan csupán 53 millió forinttal kevesebb adóbevétellel rendelkezik, mint az 54 ezer fős Eger. Óriási eredmény – húzta alá.

A Zöldülő város projektben megújul a belváros, a könyvtár, a piac és a zöldfelületek. Önerőből a járdák és utak felújítása folyamatos, így ebben az évben Óhatvanban és Újhatvanban is nagyobb felújítási hullám indul meg a Rákóczi úton és a Gabi soron is. A polgármester beszélt a munkahelyteremtésről, hogy ebben a ciklusban több mint 2000 új munkahely jön létre, Hatvan vonzó a befektetők számára, folyamatos az érdeklődés iránta. Nem csak a vállalatok érkeznek ide, hanem a turisták is.

A polgármester elmondta: újdonság, hogy új támogatási rendszert is bevezetnek, egyszeri összeget kapnak a nyugdíjasok és a gyermekes családok is. Utóbbiaknál az összeg függ attól, mennyi gyereket nevelnek, így segítség mértéke lehet 8, 16 vagy éppen 24 ezer forint is. Ugyanakkor azok is pénzt kapnak, akik első lakást vásárolnak Hatvanban: 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesülnek, amihez további segítség, hogy 750 ezer forint kamatmentes hitel is igényelhető.

 

Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt mondta: a tapasztalatok szerint sok önkormányzat úgy képzeli el a fejlesztéseket, hogy a pénzügyminiszternek ír egy levelet a terveiről és várja a megoldást. Ebben a helyzetben Hatvan teljesen más úton jár: itt, Hatvanban önállóan akarnak fejleszteni. Kitért rá: az elmúlt években Magyarország egy sor megújuláson ment keresztül, melynek célja a gazdaság megerősítése, valamint a munkalapú gazdaság létrehozása volt. Most pedig egy új korszak köszönt be: olyanfajta technológiai újításokat kell megvalósítani hazánkban, amelyek előreviszik az országot, fokozzák a versenyképességet és a gazdaság növekedést szolgálják.

Bánhidy Péter előadása részletesen beszélt a hatvani manufaktúra rendszeréről, 250 évet is visszament az időben. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kitért a jövő technikájára is: a 21. század fejlődése meghaladja a 20. század fejlődésének százszorosát, mivel megjelent a mesterséges intelligencia. Hangsúlyozta azt is, hogy a bérek növekedése Hatvanban 55 százalékos volt, radikálisan csökkent az álláskeresők száma. Ahogy Bánhidy mondta: Hatvan megtelt, aki tud és akar, az dolgozhat.

A Centervill Kft. korábban már elnyerte az év vállalkozása díjat, most egyik vezetője és tulajdonosa, Nagy Norbert tartott előadást tevékenységükről. Elhangzott 1997 óta vannak a piacon, arra törekednek, hogy mindig minőségi munkát nyújtsanak. Óvodák, bevásárlóközpontok építésénél használják az ő rendszereiket. Kezdetkor egy garázsból indultak, mára már több telephellyel, 40 munkavállalóval és 100 alvállalkozóval működnek. Beszélt a jövő technikájáról is, olyan háztartási gépekről, amelyek nem csak velünk, hanem egymással is kommunikálnak.

A város iránt érdeklődik a Hanergy Thin Film Power Group. Régióvezetője Brant Liu ismertette cégüket. Az 1989-ben alapított vállalat pekingi központtal rendelkezik, alkalmazottaik száma meghaladja a 10 ezer főt. Világméretű a jelenlétük: az Egyesült Államokban, Japánban és Hollandiában is ott vannak, de szeretnének még terjeszkedni. Alapvető tevékenységeik közé tartozik a víz-, a szél- és a napenergia hasznosítása. Utóbbiban világszinten vezetők, ahol a vékonyréteg technológián alapuló napenergiát használják. Magyarországon is szeretnének gyártósort létrehozni, bekerülni a magyar gazdaságba és aktívan részt venni a fejlesztésekben.

A Partner Programon több elismerést is átadtak: a Hatvan város Együttműködő Partnere díjat 7 cégnek, vállalkozásnak ítélték oda: a Nagygombosi Borászat Kft-nek, Garamszegi Józsefnek, Pintér Csabának, Püspöki Ferencnének, a HTGWORLD-60 Kft. BestByte Elektronikai Boltnak, a Heves Megyei Vízmű Zrt. – Hatvani Üzemvezetőségnek, valamint a Rubin-2005 Kft. – Éden Motelnek.  „Az év vállalkozása”díjat a Johnson Electric Hungary Kft kapta.

Az 1959-ben alapított és világ 4 kontinensén, 23 országban, jelenlévő cég 2003-ban hozta létre gyárát Hatvanban. A vállalat technológiai vezető szerepet tölt be az autóipari piacon, magyarországi technológiai kutatási központja révén ideális partner az egyedi termékfejlesztési projektekhez is. Magyarországon autóipari beszállítóként van jelen Ózdon és Hatvanban. Településünkön központi zárat, és hűtőventillátort gyártanak, és közel fél millió munkavállalót foglalkoztatnak világszinten. A cég hatvani szervezeti felépítése egyedi, mivel a termékgyártás minden folyamata megtalálható benne a terméktervezéstől a gépépítésen át a legyártásig. A legkülönfélébb munkafolyamatok garantálják a késztermék elkészültét. A főbb technológiai lépések közé tartozik a csavarozás, lézerforrasztás, öntés, tekercselés, centrírozás, fröccsöntés, ponthegesztés, szelektív forrasztás. Hatvanban működik a vállalat európai pénzügyi szolgáltató központja, valamint operatív informatikai támogató központja. A cég kiemelt hangsúlyt fektet a jó munkavállalói közérzetre a „Great Place to work” program keretében. Saját sportolási lehetőségeket, a dolgozók családtagjait is bevonó közösség építő eseményeket biztosít, mindemellett fokozottan figyel a munka és magánélet egészséges egyensúlyára.  Kátai Zoltán ügyvezető igazgató azt mondta: nagyon megtisztelő ez az elismerés. Nem csak neki, hanem a teljes cég, minden dolgozó számára fontos ez a díj.

Az idei Partner Programon fellépett a Kávészünet együttes is, akik többek között József Attila, Ady Endre verseit adták elő, megzenésítve.