Petró Dalma előadásában a Walt Disney leghíresebb meseszámait hallgathatták az érdeklődők. Az énekes leginkább a kicsiknek kedvezett, ugyanis gyerekdalokkal készült. A rendezvényen a bátrabbak fel is mehettek a színpadra, hogy együtt énekeljenek. Többek között Elza dala is hallható volt Jégvarázs című meséből, aminek a csöppségek nagyon örültek. Petró Dalma elmondta, hogy gyerekkora óta érdeklik a dalok és a zene. – Már az óvodában is sokat énekeltem, majd később az iskolában zongorázni is elkezdtem. Ezután felső tagozatban csatlakoztam az énekkar csapatához. A gimnáziumban már magánénekes voltam, az egyetemen pedig klasszikus éneket tanultam és azóta folyamatosan a zene az, amivel főként foglalkozom- részletezte. Az énekesnő kifejtette, hogy hónapok munkája előz meg egy ilyen fellépést, de mindig nagyon örül, ha mosolyt csalhat a gyerekek arcára.

Fotó: Bajzáth Gergő