Ahogy az emberek, úgy a kutyák is könnyen fázhatnak a hideg napokon, ez pedig főként a fajtájuktól függ. A kint tartott ebek esetében a legszükségesebb tennivaló a kutyaház leszigetelése. Mindemellett ajánlott kiemelt figyelmet fordítani a fekhelyek tájolására is, ügyelni kell arra, hogy szélvédett területen helyezzék el a gazdák, illetve a ház alja ne érintkezzen közvetlenül a hideg talajjal.
Rudas Aranka, a Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány elnöke hangsúlyozta, egy kevés szalma vagy takaróbéléssel is sokat tehetünk annak érdekében, hogy kedvencünk komfortosabban érezze magát a hidegben is. – A legfontosabb kritérium, hogy az ebhez méretben megfelelő házat kell választani mivel, ha túl nagy a bódé, akkor nehezebben melegíti fel az állat a testével. Mindezek mellett fontos, hogy a kutyaház ne közvetlenül a földön helyezkedjen el, tegyünk alá raklapot, vagy téglákat, így nem hűti a hideg talaj – mondta Rudas Aranka, a Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány elnöke.
Hozzátette: ügyelni kell arra is, hogy nedvesség ne jusson be, ha pedig a kutya a lábával mégis behordja például a csapadékot, akkor cserélni kell a behelyezett párnát, szalmát vagy takarót. Az állatvédő kiemelte azt is, hogy a hideg beköszöntével az ebek kalória bevitelére is ajánlott kiemelt figyelmet fordítani, illetve az idősebb állatok külön gondozást igényelnek ebben az időszakban.
Kezdőkép: archív