Hétfőn az Öröktűz című Reményik Sándor portré 1. részét mutatták be a Grassalkovich iskolában, a vetítésen részt vett Jelenczki István filmrendező is. – A portérfilm  Reményik Sándor életét, költészetét, hitvallását, a hazához való hűséges viszonyát mutatja be. Ahogy a magyarság XX. századi sorsát, úgy a költő, Reményik Sándor életét és költészetét is meghatározta a Trianoni békediktátum, költészete ebben a nemzeti tragédiában vált országosan ismerté és elismerté – emelte ki Szűk Balázs pedagógus.

– A film Reményik Sándor életével és költészetével egy olyan magatartást mutat meg, amely a sorstragédiával sújtott helyzetben is helyt állt. Úgy vélem, hogy ha a fiatalság nyitott szívvel és értő figyelemmel nézi meg a filmet, nagyon sok értékes üzenetet kaphat a műtől. Hiszen a hazaszeretet, hit és a természethez való őszinte kapcsolódás most is mind olyan aktuális témák, amik erőt és stabilitást adhatnak a hétköznapokban – közölte Jelenczki István filmrendező.

A filmvetítés azért volt különleges, mert az idei karantén után az első szervezett eseménynek számított, így ennélfogva a COVID utáni időszak reményét is magában hordozta.

Kezdőkép: Szűk Balázs által küldött fotó