A hatvani önkormányzat minden évben díjazza azokat a lelkes, amatőr kertészeket, akik a legszebb környezetet alakítják ki maguk körül. A szeptember 3-án megtartott testületi ülésen adták át a nyerteseknek díjaikat. Horváth Richárd polgármester elmondta: a városvezetés minden évben nagy hangsúlyt fektet Hatvan virágosítására és szépítésére. Éppen emiatt hirdetik meg már több éve a „Tiszta, Virágos Hatvanért” pályázatot. Emellett az önkormányzat célja a vidék régi arculatának visszaszerzése, a hagyományok ápolása is, így már másodszorra csatlakoztak a Magyarország legszebb konyhakertjei országos versenyfelhívásához.

A Tiszta, Virágos Hatvanért pályázat keretében díjazták a legvirágosabb hatvani intézményeket, többlakásos lakóépületeket, lakóházakat és a legvirágosabb erkélyek tulajdonosait is. A legvirágosabb hatvani intézmény idén a Hatvani Rendőrkapitányság lett.

A legszebb konyhakertek versenyén belül zártkertek és normál kategóriában hirdettek győztest, emellett különdíjat is osztottak. A legszebb zártkertért járó jutalmat Juhász Ferenc vehette át.

Eredmények:

A legvirágosabb lakóház kategóriában:
3. helyezett: Nagy Józsefné (Hatvan, Vörösmarty tér 3.)
2. helyezett: özv. Tusor Istvánné (Hatvan, Tabán út 88.)
1. helyezett, így Hatvan legvirágosabb lakóháza cím tulajdonosa: Szakács Anikó (Hatvan, Gáspár András u. 1/C.)

A legvirágosabb többlakásos lakóépület kategóriában:
3. helyezett: Kakas Istvánné közös képviselő (Hatvan, Grassalkovich út 3-5. sz. társasház)
2. helyezett: Szakács László közös képviselő (Hatvan, Gódor Kálmán u. 8. sz. társasház).
1. helyezett, így a legvirágosabb többlakásos lakóépület cím győztese: Deák Istvánné közös képviselő (Hatvan, Pázsit u. 23-25. sz. társasház)

A legvirágosabb hatvani intézmények kategória díjazottjai:
3. helyezett: Hatvani Napsugár Óvoda (3000 Hatvan, Gódor Kálmán u. 13.)
2. helyezett: Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola (3000 Hatvan, Rákóczi út 4.)
1. helyezett, és Hatvan város legvirágosabb intézménye: Hatvani Rendőrkapitányság (Hatvan, Ratkó József u. 14.)

„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos verseny
Zártkert vegyes kategória:

3. helyezett: Vörös József
2. helyezett: Mayer Zoltán Ferenc
1. helyezett: Juhász Ferenc

Normál kategória:
3. helyezett Balog Sándor és Balog Sándorné
2. helyezett Kulics István
1. helyezett Szulágyiné Fülöp Margit

Különdíjban részesült:
Telek János és a Grassalkovich Antal Baptista Szakiskola, Felnőttek Általános Iskolája