Egy újabb kínai delegáció érkezett a városba, Hatvan testvérvárosából Yingtan-ból. A delegáció tagjai nagy lelkesedéssel és barátsággal érkeztek meg a Városházára, ahol Szinyei András alpolgármester fogadta őket. Az alpolgármester a nap folyamán a vendégeknek részletesen prezentálta a várost, kitérve a fejlesztésekre és az ipari parkra. A látogatás célja, hogy a delegáció tagjai felmérjék Hatvan befektetési lehetőségeit.

Wu Quanshui kifejtette, hogy Hatvan egy fejlődő, ígéretes város és nagyon sok értéket látnak benne.

– Azért érkeztünk a városba, hogy megnézzük az ipari parkot, és a látottak alapján üzleti ajánlást tehessünk. Hatvan nagyon szép, érdemes az ipari parkkal foglalkoznunk, illetve egy üzleti kapcsolatot is szeretnénk létrehozni a jövőben – részletezte Wu Quanshui, a Yingtan Iparszövetség vezetője.

A kínai delegáció is részletesen bemutatta a saját városát, illetve Yingtan Iparszövetségét is ismertette, majd a hatvani városnézés után Budapesten folytatták útjukat.

Fotó: Albert Péter