– Az állami nagyberuházás idén kétségtelenül nagymértékben megterheli Hatvan útjait. Éppen ezért, a városvezetés meggyőződése szerint, amennyire lehet, mentesíteni kell a települést az átmenő forgalomtól. Logikus és méltányos lépés lenne a város lakóival szemben a hatvani autópálya-szakasz ingyenessé tétele- fogalmazott a Hatvani Hírlapnak Horváth Richárd. A polgármester kezdeményezése szerint a kerekharaszti és a 32-es úti lehajtó közötti útszakasz válna díjmentessé a vasútrekonstrukció ideje alatt. A városvezető úgy fogalmazott: ezen intézkedés jelentősen csökkentené a közutak telítettségét, a balesetveszélyt, kevesebb lenne a pótlóbuszok okozta torlódás, ezáltal megkönnyítené a városi közlekedést is. – Bízom benne, hogy támogatják a kezdeményezésemet, hiszen nem jogosulatlan mentességet kérek a városnak, a beruházás ugyanis sok türelmet igényel majd minden hatvanitól – tette hozzá a polgármester.

Egy könnyítés már biztos lesz

– Sikerült elérnünk, hogy a reggeli pótlóbusz forgalom ne sújtsa teljes egészében a várost. Tárgyaltunk a MÁV-val és eredményesnek bizonyult a megbeszélés. A reggeli járatok fele nem Hatvanon keresztül, hanem Boldog és Tura felé közlekedik majd, így jelentős forgalomnövekedéstől óvtuk meg településünket ebben az időszakban – mondta el Horváth Richárd. A polgármester hozzátette: folyamatosan egyeztetnek a kivitelezővel és a vasúttársasággal, hogy minél kevesebb nehézség érje Hatvant a beruházás befejezéséig.