2019. május 17-én délelőtt  Domokos János: A te neved című missziós dokumentumfilmjének vetítése  zajlott a Grassalkovich Antal Baptista Szakiskola aulájában.

A programon vendégek voltak: Egeres Katalin a film producere, Domokos János felesége és Huber Szebasztián a Szent Egyed plébánia tagja, a film egyik szereplője. A találkozó a vendégek a filmhez fűzött  rövid ajánlásaival kezdődött, és Lados István iskolai lelkész közös imájával zárult.

Az egy évig forgatott film a mai budapesti hajléktalansors keresztmetszete három férfi tükrében. A cselekmény három szálon váltakozik: a Szent Egyed közösség segítő szolgálatának bemutatása, a közösség alkotó embereinek gondolatai és a három férfi utcai létezésének nyomon követése igen jó kép-és hangminőséggel. Negyediként , a fájdalmas keretet alkotva, megjelenik a halál, egy kegyes urnás temetés, a három férfi egyikének végső búcsúztatásakor. A hatalom kérlelhetetlensége is átizzik a vásznon, amikor az utca lakóit erőszakkal elkergetik egyetlen menedékükről. De az erőszak és a halál mellett megjelenik az emberi részvét, lehajlás az elesetthez, főként fiatalok mindennapi segítő akaratában.
Szöveg és kép: Szűk Balálzs