Ünnepélyes keretek közt adták át a roma naptárakat a gyermekfoglalkoztatóban.  A kalendáriumok pályázat útján jöttek létre, melyben a hatvani roma gyerekek rajzai láthatóak. A naptárban található alkotások a hatvani mindennapokat ábrázolják és céljuk megmutatni, hogy a kiskorúak milyennek látják a várost. Baranyi Béla, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, szerinte ez egy nagyon jó kezdeményezés, hiszen a gyermeki szem sokkal tisztábban látja a körülötte lévő világot. – Nagyon szépek lettek a rajzok, és én szeretném, ha a jövőben több ilyenben lehetne részünk. Ez egy hatalmas kihívás volt nekik. Számunkra viszont ez egy nagy büszkeség, hogy ilyen dolgokat is létre tudunk hozni – részletezte Baranyi Béla.

Az eseményen Tompa Z. Mihály értékelte a műveket és elmondta, hogy felemelő érzés volt látni azt, amit a gyerekek megvalósítottak. A rendezvényen a falinaptárban szereplő grafikák alkotóit ajándékcsomagokkal jutalmazták, amikben rajzkészletek voltak. A felkészítő tanárok sem maradtak üres kézzel, ők egy emléklapot vehettek át. A falinaptárból 500 darab készült és nagyrészt roma családokhoz juttatják el őket a karácsony jegyében

Fotó: Albert Péter