A tegnapi Élesztő! című magazinműsorban a futás, mint éltető szenvedély állt a fókuszban. A műsorban négy szenvedélyes futót, ezáltal négy élettörténetet ismerhetünk meg, amelyekből kiderül, hogy a sport a legtöbb esetben jóval többről szól, mint egyszerű hobbi: a futás valójában a legerősebb életösztön volt egy-egy nehéz élethelyzetben. Tajti Erzsébet Mónika 19 évesen egy gyógyszer hatásától bénult le, húsz év kellett ahhoz, hogy újra futni tudjon. Ma már versenyekre jár és mindenkit arra buzdít, soha ne adja fel a reményt és bátran fogjon neki bármilyen mozgásformának.

Balogh László amatőr futó is megtapasztalta, milyen a teljes mozgásképtelenség ugyanis néhány évvel ezelőtt mind a két lábára lebénult egy vírus következtében. Miután megkapta a megfelelő kezeléseket eldöntötte, hogy erősíteni fogja az izmait. Először csak néhány száz métert futott, de pár éven belül elkezdett futóversenyekre járni, ahol szebbnél szebb érmeket gyűjt össze azóta is.

A műsorban megszólal még Czmorek Piroska, a Fut60 futónagykövete, valamint Soltész Attila ultrafutó  is, aki nemrégiben 29 óráig futott egyhuzamban a Balaton körül és ezzel 271 km-t teljesített.

A futókkal készült hosszabb riportokat az alábbi YouTube videón tekinthetik meg.