A környezettudatosság került a középpontba a Hatvani 5. Számú Általános Iskolában, ugyanis „Autómentes nap” elnevezéssel a közlekedési szabályokkal ismerkedhettek az intézmény tanulói. Ezen a napon, akiknek lehetőségük volt rá, kerékpárral vagy pedig rollerrel érkeztek az iskolába, népszerűsítve a fenntartható közlekedést. A diákok a tornateremben egy KRESZ pályát is kipróbálhattak, mely elkészítésében a két igazgatóhelyettes Nagyné Édes Csilla, valamint Ambrusné Bakos Anett is szerepet vállaltak. A pedagógusok többféle programmal is készültek a gyerekeknek – erről már Kutalik Márta, az intézmény igazgatója beszélt. – Itt az iskolában egy KRESZ tesztet is kitölthettek a gyerekek, valamint egy közlekedéssel kapcsolatos totóban is kipróbálhatták magukat. A tanulóinknak tetszettek a programok, szünetekben és tanítási órák után is részt vettek a játékokban – mondta.

Az igazgatónő arról is beszélt, hogy a gyerekek nagyon nyitottak, az ilyen és ehhez hasonló interaktív programokra. – Szerintem jó ötlet volt, hogy ilyen programot csináltak az iskolában, mert ez tanítja is a gyerekeket az úton történő közlekedésre. Nagyon jó az is, hogy sokan érkeztek biciklivel az iskolába – részletezte Nagy Ákos. Kapros Ákos szerint például, jó ötlet volt, a témahét megszervezése, és sokat tanult a helyes közlekedésről a feladatokon keresztül. – Nagyon jól érzem magam, a teremben felállított pálya is nagyon izgalmas – mondta.

Az ötös iskolában ez volt az első alkalom, hogy megszervezték az Autómentes napot, azonban a nagy sikerre való tekintettek, azt tervezik, hogy a következő években is megtartják majd ezt a rendezvényt.