Szombat délelőtt elstartolt a családi hétvége eseménye a Népkertben. Már az első napon is rengeteg élmény várta a hatvaniakat. Az esti BL-döntő élő közvetítésén pedig közösen szurkoltak a hatvaniak.
A programsorozat vasárnap is folytatódott. A megannyi kaland, ügyességi játék és verseny lehetősége mellett, délelőtt a Buborék Együttes koncertjét is megtekinthették a családok. A zenei formáció igen kedvelt a gyerekek körében. Van olyan klipjük, amely a 15 milliós nézettséget is meghaladja. Kovács Csilla énekes, és frontember elmondta, hogyan születnek a dalok. – Nagyon sok ötlet van, amit igyekszünk megvalósítani. Két szuper zeneszerzővel dolgozom együtt. Kerékgyártó László és a Dornai József írják a dalainkat. Nagyon sokat beszélgetünk a gyerekekkel. Ők mondanak vicces és aranyos dolgokat, amelyek megragadnak bennünk, és ezekre próbálunk írni szöveget. Mindamellett arra is törekszünk, hogy a gyerekek együtt tudjanak bulizni a szüleikkel – részletezte. A Buborék Együttes koncertjére sokan kíváncsiak voltak. Kicsik és nagyok együtt énekelték a dalok szövegét.
Piti Henrietta a kislányával érkezett a Népkertbe. – Tegnap nem voltunk kint, ma viszont nagyon örülünk, hogy eljöttünk, mert nagyon jók a programok. Ugrálóváraztunk, arcot festettünk, jól érezzük magunkat – monda. Hegedűs Cseh Zsuzsa szintén a kislányával érkezett a családi hétvége második napjára. – Nagyon szuper ez a nap. Tetszenek a programok. A Pulzus SE műsorát is megnéztük, ami nagyon jó volt – fogalmazott. Zsuzsa kislánya, Csilla, ovis tornára jár a Pulzusba. Mint mondta, a szabadidős tevékenységek közül ezt szereti a legjobban.
Délután, a színpadi produkciók között bűvész show, gyerek fitnesz, és zumba is várta a közönséget. Valamint Sterczer Hilda hegymászó motivációs előadását is megtekinthették az érdeklődők. A második nap utolsó fellépője a Pesty Party Showband volt. A zenekar közkedvelt slágereket játszott igazi buli hangulatot teremtve.
A kétnapos programsorozat zárásaként színházzá alakult a sportcsarnok. Este fél 9-kor Szente Vajk, Legénybúcsú című vígjátékát nézhették meg az érdeklődők, parádés szereposztásban.
Fotó: Rozgonyi Dezső









































Fotó: Albert Péter




















