A koronavírus-fertőzés megjelenése óta a Bosch csoport globális, regionális és lokális szinten is létrehozott olyan operatív stábokat, amelyek folyamatosan nyomon követik a koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatos történéseket és felmérik azok hatásait.

Bodó Teodóra, a magyarországi Bosch csoport és az Adria régió kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója tájékoztatott: a magyarországi Bosch csoport a partnereivel, munkavállalóinak képviselőivel közösen értékelte a helyzetet, valamint az üzleti tevékenység folytonosságának lehetőségét, egyetértve abban, hogy kollégáink egészsége és biztonsága a legfontosabb. Az előttünk álló nehéz feladat megoldásához a kiemelten fontos prioritások érzékeny egyensúlyára van szükség. Védenünk kell munkavállalóink egészségét és egyúttal biztosítani a folyamatos üzletmenetet, hogy mindent megtegyünk a gazdaság működőképességének fenntartásáért, a munkahelyek megőrzéséért.

A járvány miatt kialakult helyzet szinte minden munkáltató működését érinti, így a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gyárát is, ahol 2020. március 21-től átmeneti időszakra fokozatosan csökkentjük a termelést. A részleges leállást kollektív szabadság kiadással és az éves munkaidőkereten belüli munkaóra áthelyezéssel kívánjuk megoldani.

A magyarországi Bosch csoport más telephelyein, ahol a munkafolyamatokat távolról is végezni tudják a kollégák, ott az otthoni munkavégzést biztosítjuk. A magyarországi Bosch csoport többi termelő kapacitása egyelőre változatlanul működik. Naponta elemezzük a beérkező híreket, megelőző intézkedésekről döntünk és felelős, hiteles tájékoztatást nyújtunk a munkavállalóinknak. A telephelyeken minden hatósági rendelkezést betartunk és tovább szigorítottuk a belépés szabályait is. Kollégáink közül csak azok mehetnek be a lokációkra, akiknek jelenléte feltétlenül szükséges a munkavégzéshez, akik tünetmentesek, illetve akiknél a fertőzés terjedésének szempontjából nincs azonosítható kockázati tényező. A hét minden munkanapján elérhető üzemorvosi szolgálatot biztosítunk, fokozottan ügyelünk a munkahelyek tisztaságára. Az intézkedések telephelyenként eltérőek lehetnek és a járványügyi helyzet függvényében folyamatosan változhatnak.