Gyermekekkel telt meg a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum, ahol játékos programokkal ünnepelték a madarak és fák napját. Az esemény célja az volt, hogy a legkisebbek is jobban megismerjék a természet értékeit – különös figyelmet szentelve a 2025-ös év madarának, a böjti récének, valamint az év fájának, a korai juharnak. Jabur Diána az intézmény egyik múzeumpedagógusa elmondta, hogy a gyerekek azt is megtudhatták például, hogy a böjti réce hosszú utat tesz meg minden tavasszal, hogy Magyarországon nevelje fiókáit, míg a korai juhar a beporzó rovaroknak nyújt táplálékot a tavaszi virágzás idején.

– A madarak és fák napja hazánk legrégebbi zöld ünnepe, amelyet minden évben május 10-én tartanak. Célja, hogy felhívja a figyelmet a természet védelmére. A madarak segítik a természet egyensúlyát, a fák pedig nemcsak élőhelyet adnak, oxigént is termelnek és tisztítják a levegőt. Egy nagy lombos fa annyi oxigént termel egy év alatt, amennyit tíz ember belélegez – részletezte. Az eseményen a gyerekeket játékos feladatokon keresztül vezették be a madarak és fák világába. Mindezek mellett a környezetvédelem fontosságára is felhívták a figyelmet, így a résztvevők azt is megtanulták, hogyan tudnak ők maguk is segíteni: például nem szemetelni, fákat ültetni, vagy madáretetőt készíteni.