Jelzőtáblákkal ismerkedtek a Gesztenyéskert óvodásai, így hívták fel a figyelmüket a biztonságos közlekedésre. Az eseményen résztvevő gyerekek játékos feladatokkal gyakorolhatták a helyes gyalogosátkelést, valamint az elsőbbségadást. Mindezek mellett ügyességi versenyen is bizonyíthatták tudásukat.

Bereczkiné Valter Anita, az intézmény vezetője elmondta, hogy egy rendőrségi rajzpályázat inspirálta az eseményt, amely felkeltette az óvodások érdeklődését, ezért úgy döntöttek szerveznek egy tematikus programot.– Beköszöntött a jó idő, így a gyermekek is több időt töltenek a szabadban. Előveszik a rollereket és a bicikliket, melyeket a közterületeken is használnak, ezért fontos hogy ők is megismerjék a szabályokat. Az eseményen játékosan hívjuk fel a figyelmet a helyes közlekedési magatartásra – emelte ki.

A rendezvényen papírrepülőt és hajót is hajtogathattak a gyerekek, továbbá egy programozható robot autó segítségével különböző KRESZ feladatokkal kapcsolatos játékokat is kipróbálhattak a kicsik. Az eseményen táncház is nyílt, valamint egy rendőrautó is érkezett a rendezvényre, amellyel közelebbről is megismerkedhettek az óvodások. Kipróbálhatták a szirénát és a megkülönböztető fényjelzést is bekapcsolhatták.

Fotó: Albert Péter