Bár április közepétől csökkenés volt megfigyelhető, júniusban újra emelkedett a benzin és a gázolaj ára is – hangsúlyozta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Grád Ottó kiemelte, először 85 dollárról 70 dolláros szintre csökkent a Brent típusú kőolaj hordónkénti ára. Ennek eredményeként a kutakon is kevesebbet kellett fizetnünk. Azonban június első hetében újra 10%-al lett drágább a kőolaj, így kilenc nap alatt a benzin 15, a dízel ára pedig 31 forinttal emelkedett meg. – Ez a változás néhány nap különbséggel vált érezhetővé az európai benzin, és gázolaj jegyzésárak tekintetében. Ez a magyarázata annak, hogy az utóbbi néhány napban a vásárlók azt tapasztalják, hogy az üzemanyagok ára emelkedik. Sőt a gázolaj esetében is egy jelentősebb emelkedés érezhető – részletezte.
Grád Ottó hozzátette, a piac bizonytalanságát továbbra is a világban dúló háborús konfliktusok határozzák meg. – A nem javuló Orosz – Ukrán helyzet, az orosz finomítók elleni támadások, érzékenyen érintik az olajpiacot, és az árazást, de nem javul a helyzet a Vörös-tengeren sem. Valamint a Palesztin – Izrael konfliktusban sem lehet kedvezőbb változásokról beszámolni – mondta.
A főtitkár hangsúlyozta, a világpiac kiegyensúlyozott ellátásának a kockázata befolyásolja elsősorban az üzemanyagok árát. Grád Ottó arról is beszélt, hogy a következő hetekben valószínűleg nem várható újabb áremelés. A hazai ellátás, és a kőolaj-finomító működésében nincs fennakadás. Az Adria-kőolajvezetéken is folyamatosan érkezik hazánkba az üzemanyaghoz szükséges alapanyag. A 95-ös benzin ára 608, míg a gázolajé 629 forintra emelkedett a magyar töltőállomásokon.