Férfi felnőtt csapat, az OKTAT60 Hatvani KSZSE vasárnap játszotta a bajnokság utolsó mérkőzését a Hajdúnánás KSE csapatával. Idegenben, nem a megszokott formában állt pályára a hatvani gárda. Volt olyan, amikor egy kezdő játékos sem játszott a pályán. Ennek az oka az volt, hogy azok a játékosok is kapjanak lehetőséget, akik eddig nem tudták megmutatni rátermettségüket. Bárány Zsolt edző szerint sajnos ezek a bizonyítások nem kerültek felszínre. Így a bajnokság élén ugyan, de vereséggel zártak a kézisek. Utolsó meccsükön 27-25-re kikaptak. – Sajnálom, hogy végére becsúszott a vereség, mert mi ezzel a felállással is győzni akartunk. Így a bajnokság nem nyolc, hanem „csak” hat ponttal nyertük meg, de sokkal fontosabb volt a jövő csapatának az építése szempontjából, hogy bizonyos személyek esetében tisztán lássam, kire számíthatok a jövőben és kire nem – mondta Bárány Zsolt edző.

Hozzátette: a következő szezon csapatának a gerincét, a most meglévő keret fogja majd adni, de több poszton erősíteni szeretnének. Nagyon sok az új jelentkező, a tervek szerint NB1-es játékosokat is igazolnak majd. Bárány Zsolt szerint nem alacsonyabb, vagy azonos osztályból, hanem lehetőség szerint magasabból kell igazolniuk, mert az jelenti a valódi erősítést.

Forrás: hatvanikszse.hu