Az FC Hatvan női csapata folyamatosan edzéseket tart, hiszen novemberig folyamatosan zajlanak a Magyar Kupa mérkőzések. A felkészülést több, mint egy hónapja kezdték el a lányok, az első, debütáló mérkőzést meg is nyerték Cigánd csapata ellen. Most hétvégén Nagymágocs ellen játszottak a hatvaniak hazai pályán, ahol szintén győzelmet arattak hét gólos különbséggel. Ezzel pedig a csapat bejutott a Magyar Kupa harmadik fordulójába is. Roza László, az FC Hatvan női szákágának vezetője elmondta: nagyon büszke a sportolókra, mert fegyelmezetten és kitartóan viselkednek a pályán, a mérkőzéseket komolyan veszik. A csapat jelen felállásában még újnak számít, de a lányok így is nagyon eredményesen működnek együtt egymással. – Nagyon hosszú terhelésünk lesz, de bízom a legjobbakban, eddig nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményekkel. Sok új játékos érkezett a csapathoz, most még össze kell szokniuk a lányoknak. Leginkább azt szeretném, hogy a Magyar Kupa mérkőzések végére sok sikerélményt szerezzenek a játékosok, megerősödjön a kohézió a csapatban. A nagyobb célokat majd csak ezután tudjuk kitűzni – mondta Roza László.

Franka Nikoletta két éve játszik a női felnőtt csapatban, gyerekkora óta futballozik. A sportban azt szereti, hogy sikereket tud elérni benne, de a közösségi élmények is sokat adnak számára. – Én bízom ebben a csapatban, szerintem komoly eredményeket is el tudunk együtt érni, ha igazán koncentrálunk. Az eddigi sikereknek örülünk, és bízunk a további eredményes helytállásban – fogalmazott Franka Nikoletta.

A hatvani csapat legközelebb augusztus 28-án hazai pályán fogadja a Vasas Akadémiát, a mérkőzés 18 órakor kezdődik.