9,6 milliárd forintból hajt végre fejlesztéseket a hatvani gyárban a Bosch – jelentette be Wolfgang Stein a Külügyminisztériumban. A cég gazdasági ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás keretében a vállalat új, korszerűbb gyártást szolgáló eszközöket szerez be. A projektnek köszönhetően bővül az üzem gyártási kapacitása és további, a jövő biztonságos, energiahatékony és hálózatba kapcsolt autózását meghatározó, új generációs termékek is készülnek Hatvanban.
Modernizálják az elektromos kormánymű-vezérlő egységeket gyártó készülékeiket, a
hibird és teljesen elektromos autókhoz szükséges energia-átalakítók gyártásához szükséges eszközöket, valamint a gépjármű pozícióját meghatározó szenzorokat gyártó eszközöket. Szabó Zsolt országgyűlési képviselő azt mondta: a Bosch egy olyan innovatív cég, ami stabil munkahelyeket jelent a városnak. A holnapután technológiáját hozzák el ide.
Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Európa legvonzóbb befektetési környezetét hozták létre Magyarországon, mindemellett átalakították a beruházás ösztönzési rendszerét is. Manapság a technológia számít leginkább, éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy ilyen fejlesztés valósul meg Hatvanban. Ezzel olyan új technológiákat hoznak Magyarországra, amik a teljes magyar autóipar működését színvonalát fejlesztik, ezért a kormány úgy döntött, hogy 1,2 milliárd forinttal támogatja a beruházást. – Ez szükséges azért, hogy a Bosch fenntartsa az innovációt, a versenyképességét és a tényt, miszerint a hatvani gyár a Bosch gépjármű elektronikai ágazatának világszerte a legnagyobb gyára – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
A Bosch és a hatvani városvezetés évek óta partneri kapcsolatban van egymással. Horváth Richárd polgármester szerint nem csak a gyár, hanem a település számára is kiemelt fontosságú ez a beruházás. – Nagyon nagy büszkeség nekünk, hogy ilyen korszerű gyártás lesz a városban. Ezáltal Hatvan és a közösség is egyre erősebb lesz. Szeretném megköszönni a kormány és a Bosch-menedzsment támogatását, és szeretném megköszönni minden Bosch dolgozó mindennapi munkáját – fogalmazott Horváth Richárd.
Az 1998-ban alapított hatvani gyárban ma már több mint 5100 munkavállaló vesz részt a jövő autózásának alakításában. Hatvanban olyan csúcstechnológiákon dolgoznak, amik kibocsátás-, baleset- és stresszmentes mobilitással kapcsolatos jövőt hoznak el számunkra.
Fotó: Albert Péter